Szó sincs görögtűzről!
Súlyos tévedés azt állítani, hogy csődhelyzetben lenne Magyarország.
Súlyos tévedés azt állítani, hogy csődhelyzetben lenne Magyarország.

Ahhoz, hogy a hitelminősítőtől hazánk ismét pozitív besorolást kapjon, nagy szükség lenne a háború lezárására.

A módosítások azt a célt szolgálják, hogy a munkáltatók jobban tudjanak gazdálkodni a humán erőforrással.

Nem maradt el, csak júniusról júliusra csúszott át a belépőjegyes balatoni strandok minősítése.

Már 113 ezer minősítés történt a pedagógus-előmeneteli rendszer hét évvel ezelőtti bevezetése óta.

A Magyar Nemzeti Bank két éve elsőként a lakáshitelnél vezette be a fogyasztóbarát minősítési rendszert, amelyet most második lépésként kiterjeszt az otthonbiztosításokra.

Kiváló minősítést kapott a Liszt Ferenc Zeneakadémia irányításával a zeneoktatás innovatív módszereinek kidolgozására létrejött európai uniós Kodály HUB projekt – közölte a Zeneakadémia szerdán az MTI-vel.
Washington hétfőn valuta-manipulátornak minősítette Kínát, azzal vádolva meg a pekingi vezetést, hogy szándékosan gyengíti nemzeti valutáját.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb részleteket árult el a tiszás szociológus.

Magyar Péter lelkesen asszisztál Brüsszel minden tervéhez.

Van, ahol már süt a nap, de még korai örülni.

Kórházba került.

Az ügylet stratégiai jelentőségű lenne.

A jelentéstevők a dzsihadista terrorizmus és kábítószer-kereskedelemhez köthető bűncselekményre is figyelmezettek.

Nyolc magyar energiaprojekt a reflektorfényben.

Speciális konstrukciót dolgoztak ki, így az érintettek még a hosszú felszámolási eljárás lezárása előtt hozzájuthatnak a nekik járó összegekhez.

Továbbra is ő az Aalesund edzője.

Gulyás Gergely a kormányinfón beszélt a kifizetésekről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.