Miskolci tűzben halt meg egy férfi
Egy ágy gyulladt ki.
Egy ágy gyulladt ki.

Az egykori Szikra mozi előtt történt az eset.

Két szemtanú is látta.

Kiderült, hogy milyen nemű és korú emberhez tartozhatott a Lyukóban talált emberi testrész.

A legendásnak számító bükkszentkereszti, valamint mályinkai szakasz mellett a mezőny ellátogat Ózd környékére is.

Negyvenegy lakót kellett ideiglenesen kimenekíteni.

Megszűntek a járatrongálások, mióta dolgoznak.

Ezúttal szemtanúknak videót is sikerült csinálniuk a közúti ijesztgetőről.

Egy 60 éves férfi halt bele a támadásba Miskolc hétvégiházas övezetében.

Az idén a magyar egészségügy büdzséje meghaladja a 3700 milliárd forintot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki nem fizet, gyakorlatilag nem kap ellátást, még a legkisebbek sem – ismertette Magyar Péterék terveit Takács Péter.

A főpolgármester rendkívüli közgyűlésre előterjesztett javaslata kudarcra van ítélve.

Mintegy 15 ezer hiteligénylést nyújtottak be az Otthon start program kapcsán.

Megdöbbentő olvasmány az 1300 milliárdos megszorításról.

Egy idős férfi volt az elkövető, akit a helyszínen elfogtak.

Olcsóbb háborúzni még négy évig?

Nézzék meg ezt a videót!

A legenda rájöhetett arra, nem Jimuel Pacquiao lesz az, aki továbbviszi az örökségét a ringben.

A teljes Hunyadi-sorozat is felkerült a streamingplatformra.

A Szép-kártya az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma Magyarországon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.