Az isteni technológia és az emberi terv
Böszörményi-Nagy Gergellyel, a Brain Bar alapítójával, a MOME alapítványi elnökével rendhagyó szemléletéről, céljairól és a természetről mint isteni technológiáról is beszélgettünk.
Böszörményi-Nagy Gergellyel, a Brain Bar alapítójával, a MOME alapítványi elnökével rendhagyó szemléletéről, céljairól és a természetről mint isteni technológiáról is beszélgettünk.

November 10-ig várja a MOME fiatalok jelentkezését, jelölését, akik a Tiéd a holnap – a jövő kreatív tehetségeiért címmel indított, országos ösztöndíj- és tehetségprogramban részt vennének.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen októberben rendezik meg a hagyományos Fashion Show-t.

Könyvet is írtak az animációsfilm-készítő Csupó Gábor munkásságáról.

Az élhető jövő lesz a MOME központi témája a Budapest Design Weeken.

Könyv készült Csupó Gábor Emmy-díjas rajzfilmproducer és filmrendező kalandos életéről.

Háromszáz négyzetméteres víz alatti világ kapott helyet a II. kerületi Frankel Leó út 46. számú ház tűzfalán.

Az alkotás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen több mint száz ember bevonásával fotómozaik technikával készült.

Négy magyar alkotás is versenybe került idén az Annécy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Az egyikük Moholy-Nagy születésének 125. évfordulójára készült.

Kétszáz filmmel a műsorán várja a nézőket november 13. és 15. között a VIII. Országos Rajzfilmünnep.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ezekről jó, ha tud.

Magyar Péter adócsökkentésről szóló ígéretei éles ellentétben állnak a szakértőinek elszólásaival.

Már többször elszólták magukat a Tisza Párt szakértői, hogy megszorításokra készülnek.

Megszólalt a rendőrség.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

Ciprus elnökségével új fejezet nyílt.

Az ukrán elnök Trumpnál is benyújtja a számlát.

Nukleáris bázissá akarták átalakítani Grönlandot a jégpáncél alatt.

A spanyol világelsőt megkérdezték, miért nem dolgozik már Juan Carlos Ferreróval.

A balhátvéd piszkosul nehéz mérkőzésre számít szombaton a Burnley ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.