– Hogyan összegezne, mik voltak az idei Brain Bar tanulságai? Hogyan értékeli a 2023-as jövőfesztivált?
– Ez volt az eddigi legjobb fesztiválunk, köszönhetően annak, hogy sokan voltunk együtt, gyönyörű időnk volt, fantasztikus volt a helyszín. Azt hiszem, hogy számos témával sikerült megfelelnünk a Z generáció dominálta közönség igényeinek, hiszen kiemelten foglalkoztunk a lelki egészséggel, az egészséges életmóddal, többek között az alvással, emellett a geopolitikától a mesterséges intelligenciáig számos más kérdéssel is.
Személyesen annak örültem a leginkább, hogy a középiskolások körében látványosan megnőtt a Brain Bar népszerűsége: volt olyan iskola, ahonnan 210 diák érkezett húsz pedagógus kíséretében, tehát gyakorlatilag az egész intézmény kivonult a fesztiválra inspirációt gyűjteni. Közkívánatra a közös regisztráció lehetőségét is bevezettük az osztályközösségeknek, amivel rengetegen éltek. Mióta 2015-ben életre hívtuk a fesztivált, elsősorban az egyetemistákat céloztuk meg, a gimnazisták maguktól fedezték fel maguknak a Brain Bart. Előadóinknak pedig nemcsak az érdekes témák, a díszletek, a szervezés, de a diákok kérdéseinek minősége is nagyon tetszik: azt mondják, hogy ilyen közönséggel sehol sem találkoztak. Különleges élmény az is, hogy a mi közönségünk alig használja a mobiltelefont. A helyszínek között sétálva először nem is tudtam megfogalmazni, mi ennyire szokatlan és fura, aztán rájöttem: a srácok figyelnek, jegyzetelnek, teljes fizikai és szellemi valójukban jelen vannak a Brain Baron, ami szerintem egyszerre köszönhető a közönség minőségének, a húsba vágó témáknak és a megszokottnál játékosabb, interaktívabb színpadi formátumoknak.
– Ez a rendezvény is jelzi, ahogyan a számos tanulási, képzési lehetőség itthon és külföldön is, hogy bizonyos szempontból irigylésre méltó a fiatalok helyzete.
– Más szempontból viszont korántsem az, ahogyan erről Szathmáry Eörs evolúcióbiológussal is beszélgettünk a Brain Bar nagyszínpadán. Szinte az összes narratíva, amihez a mindennapokban körbeveszi a Z generációt, legyen szó a lakhatási kilátásaikról, az éghajlatváltozásról vagy a mesterséges intelligenciának a jövőbeni munkahelyeikre gyakorolt hatásáról, az ő szempontjukból nézve mind ijesztő és félelmetes. Ki kell mondanunk, hogy az élet nagy és fontos kérdéseiben kevés pozitív fogódzót kínálunk ennek a nemzedéknek. Ők mégis keresik a válaszokat, nekünk pedig meg kell hallanunk őket – erről szól a jövőfesztivál.
– Van-e olyan, amin a 2015 óta működtetett Brain Bar fesztivál szervezésében, rendszerében változtatni kellett?
– Az idő és a tapasztalat hozta magával, hogy egyre inkább a fiatalabbakra koncentrálunk. A Brain Bar interaktivitása is egyfajta organikus innováció eredménye, a játékos színpadi formátumok fejlesztésébe akkor fogtunk bele, amikor szembesültünk a magyar fiatalokra jellemző bátortalansággal, azzal, hogy sokszor azok sem merik hallatni a hangjukat, akiknek egyébként lenne mondanivalójuk.
Amikor felhagytunk a klasszikus előadásokkal, és megnyitottuk a beszélgetéseket a közönségnek, az élő vitának, először az itt tanuló külföldi diákok ragadták magukhoz a mikrofont.
Amikor a magyar társaik látták, hogy a sok esetben világhírű előadóink sem esznek meg senkit a feltett kérdésekért, akár ellenvéleményért, ők is összeszedték a bátorságukat. Ma már egyetlen Brain Bar-eseményen sem kell külön biztatni a közönséget, hogy vegyenek részt a párbeszédben, a fesztivál egész atmoszférája olyan, mint a római szenátus új generációs, XXI. századi változata.
Meggyőződésem, hogy eközben a Brain Bar sokat ad a felnőtteknek is, azoknak, akik érteni akarják a fiatalokat vagy valamilyen sajátos okból fokozottan kíváncsiak rájuk. Nem véletlen, hogy a legnagyobb cégek vezetői, HR-igazgatói vagy éppen a fiatalok megszólításával foglalkozó kreatív- és média szakemberek is minden évben ott vannak a közönség soraiban.
– Sok helyen tanult Budapesttől Londonon át San Franciscóig, sok helyen járt, több területen dolgozott. Miért döntött úgy, hogy a fiatal generációkkal foglalkozik? Mi vitte ebbe az irányba?
– A szerteágazó érdeklődés leginkább apai örökség. Édesapám orvos, nemzedékének legjobbja a saját területén, de lehetett volna belőle bármi más is: sokkal könnyebb lenne felsorolni azokat a területeket, amik nem érdeklik, mint amelyek igen. Már ifjúkorában az Egyesült Államokból rendelt magának a vasfüggöny mögé politikai, filozófiai és sci-fi irodalmat, ahogyan a személyes könyvtárában egész polcokat töltenek meg a magyar néprajzzal kapcsolatos művek is. Mindezt kiegészítette édesanyám egészen más irányú, de hasonlóan szenvedélyes tudásvágya, amivel művészettörténészként a kortárs kultúrához, a kiemelkedő művészeti teljesítményekhez fordul. Ízlésben és műveltségben is erős alapokat köszönhetek nekik.
Ami a közösségépítést és a fiatalok támogatását illeti, ez részben a személyes életutamból következik. Számomra mindig fontos hátteret és bátorítást adtak a mentoraim és a közösségek, amelyeknek része voltam. Tudom, hogy sok fiatalnak ez nem vagy kevésbé adatik meg, feladatomnak érzem nekik segíteni. Másrészt világnézeti, sőt hitbéli kérdésről is beszélünk. Aki megkapta a remény ajándékát, annak kötelessége tovább is adni azt.
– Van ehhez a sok feladathoz, tervhez egy inspiratív baráti kör? Hiszen ezt egyedül vinni óriási feladat.
– A csapatom legszűkebb magja több mint tíz éve dolgozik együtt. Amit csinálunk, számunkra küldetés. Úgy gondolom, hogy Isten áldása van a munkánkon, mert a kollégáim és barátaim között, azaz a közvetlen közelemben is számos olyan személyiség akad, akire a mindennapokban példaként tudok tekinteni. Olyan közegben dolgozunk, amely biztosítja az értékrendünk stabilitását.
– A családja mennyire támogatja?
– Kezdettől magam mögött tudom a támogatásukat, amiért hálás vagyok, mert a világban ez sem magától értetődő dolog.
– A kínai mondás szerint már volt értelme élni, ha házat építettünk, egy fát ültettünk és gyermeket neveltünk, valamint könyvet írtunk. Böszörményi-Nagy Gergely az első könyv megírásán már túl is van.
– Négy éve indítottam el Könyvek a jövőről című rovatomat a Mandinerben, ahol minden héten bemutatok egy-egy olyan kötetet, ami szerintem hasznos útjelző a jövőhöz. A századik könyv után már érzékeltem, hogy előbb-utóbb ebből valami különleges és robusztus alapanyag áll össze, ezért elkezdtem rendszerezni őket, elsősorban saját magamnak. Nem vártam, hogy a kötet másoknak is érdekes lesz, ehhez képest a Nonkonform első háromezer példánya pár hónap alatt elfogyott, és ma már a második kiadás utolsó példányai fogynak. Tudományos témájú könyvnél a hazai piacon ez kiemelkedő eredmény. Ennél is fontosabb számomra, hogy a kötet révén mintegy ötven közösséghez jutottam el személyesen.
Az ország összes nagyobb városába meghívást kaptam olvasói találkozókra, életre szóló élmény volt a kárpátaljai fiataloknál tett látogatásom és az is, amikor a Szilícium-völgyben dolgozó magyar mérnökök invitáltak meg magukhoz egy beszélgetésre.
Utóbbi azért is számított különleges meghívásnak, mert a nagy techcégekről a legkevésbé sem írok hízelgően a könyv hasábjain, a San Jose-i találkozón a legtöbb alapkérdésben mégis egyetértettünk. Ha valamiért, akkor ezekért a személyes beszélgetésekért éri meg könyvet írni. Egyébként már készül a következő, terveim szerint a 2024-es, tizedik Brain Bar-fesztiválon jelenik majd meg.
– Hogyan és hol kapcsolódik ki egy-egy nagyobb feladat után?
– Szeretek pihenés közben is töprengeni, a legtöbb új ötletem is utazások során születik. A legfontosabb ihletadó erő számomra a természet közelsége, a hegyek és a folyók, vízen vagy bakancsban. A természet iránti vágy nem szentimentalizmus, hanem létszükséglet, az ún. biofíliának komoly tudományos irodalma van. Egyes országokban az orvosok már receptre írják az „erdőmerülést”, én azt mondom, régen rossz, ha valakinek ehhez beutalóra van szüksége. A pszichológusoknak is jóval kevesebb munkája lenne, ha többen töltenének több időt a legközelebbi erdőben.
– A hite mennyire segíti abban, amivel foglalkozik?
– Hitvalló református vagyok. Szerintem a kereszténység mindig akkor volt a legsikeresebb, amikor „underground mozgalomként” átvitt vagy akár a szó szoros értelmében a föld alá kényszerült. Most ilyen időszak következik, számomra ez izgalmas és inspiráló. Igyekszem úgy tevékenykedni, hogy mindennel, amit teszek, a reményt képviseljem, legyen szó a Brain Barról, a MOME fejlesztéséről vagy az új könyv állításairól és üzenetéről.
– Vannak-e olyan tervei a jövőre nézve, amelyekről már most szívesen beszél? Hogyan képzeli el a következő kihívásokat?
– A számomra fontos dolgokat hosszú ideig szeretem csinálni. Egyrészt ha létrehozunk valamit, felelősségünk is, hogy ne hagyjuk magára. Másrészt azt gondolom, hogy bármibe is vágunk, elegendő ideig kell csinálnunk ahhoz, hogy igazán kiválóak legyünk benne. A Brain Bar jövőre lesz tízéves, szeretnék méltó jubileumot. Szeretném, ha a rám bízott egyetem még ebben az évtizedben bekerülne Európa legjobbjai közé. Nem vágyom folytonosan új feladatokra, mert a meglévők kellően szép és nehéz kihívások ahhoz, hogy új tudásokkal gazdagítsanak, mozgásban tartsák a közösségeinket és erősítsék a jellemet.
Borítókép: Böszörményi-Nagy Gergely (Fotó: Bach Máté)
