– Kollarik Tamás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) az egyetemi tanári cím átadásakor laudációjában kiemelte, hogy „Csupó Gábor nem született az uralkodó pártelit világába és a közelébe sem, nem született gazdag, budai elit vagy belvárosi értelmiségi családba sem”. Hol nőtt fel, és mikor fedezte fel, hogy a rajzolásban leli az örömét?
– 1952. szeptember 29-én születtem Budapesten, a szüleim mégis falun neveltek fel. Hat éves voltam, amikor felköltöztünk a fővárosba, a hetedik kerületi Hernád 3 Zenei Általános Iskolába írattak be, ahol a rajzórákat kicsivel jobban szerettem, mint a zenét. Pedig a zene a mai napig ugyanannyira a kedvenc időtöltéseim között szerepel, nem tudnék zene nélkül élni.
A szüleim arra lettek figyelmesek, hogy állandóan rajzolgatok, vicces dolgokat firkálgatok, főként a Ludas Matyiból inspirálódva jeleneteket illusztrálok, és én is észrevettem magamon, hogy erős a művészi vénám.

– Tud felidézni bármilyen élményt ezzel a felismeréssel kapcsolatban?
– Kilenc- vagy tízéves lehettem, amikor egyszer elmentünk moziba, s egyszerűen elvarázsolt a 101 kiskutya című Walt Disney-rajzfilm. Mágikus hatású alkotás a 101 kiskutya, s akkor határoztam el, hogy rajzfilmkészítő szeretnék lenni.
Mint egy megszállott, éjjel-nappal kutattam, mi a titka annak, hogy megmozdulnak a rajzok. Tudni kell azonban azt is, hogy akkoriban Magyarországon – se szakgimnáziumban, se egyetemen – nem tanítottak animációt, így az egyetlen járható út, az egyetlen lehetőség a szakma alapjainak elsajátítására a Pannónia Filmstúdió volt. Ott pedig kezdő fázisrajzolóként a nagy mesterek keze alatt fejlődhettek a fiatal animátorok.
– Aztán ön is bekerült a Pannónia falai közé.
– 1971 végén kiírtak egy felvételit, s én is beadtam a jelentkezésemet öt barátommal együtt, akikkel ugyanabba a rajziskolába jártam, s mindannyian szenvedélyesen szerettük a rajzfilmeket. Közel háromszáz pályázó közül pont ötünket választottak ki. Elsőként kezdő pozícióba kerültem, s mint fázisrajzoló kezdtem el dolgozni híres animátorok, filmrendezők mellett, ami igencsak inspiráló volt.