Üres blöffnek bizonyult a Momentum fenyegetése
Gyurcsányék azt csinálnak az olimpiaellenes párttal, amit csak akarnak.
Gyurcsányék azt csinálnak az olimpiaellenes párttal, amit csak akarnak.
A túlélésért bárkivel hajlandók összefogni a szocialisták.
A Demokratikus Koalíció világosan megüzente; kizárólag másodhegedűsként számít Orosz Annáékra.
Újabb igazolás, most a Párbeszéd egyik alapítóját csábították át a Demokratikus Koalícióba.
Önálló arculat nélkül, gyenge képességű politikusokkal vergődik választásról választásra a szocialista párt.
A Jobbik frakciója 2018-hoz képest 17 képviselővel csökkent, míg a DK-é 7 fővel gyarapodott az Országgyűlésben.
Molnár Gyula és Demeter Márta kampánya is megtévesztheti a választókat.
Gyurcsány Ferenc egy üveg üdítő odébb rakásával nagyobb figyelmet és érdeklődést vált ki, mint Karácsony Gergely bármivel.
A szocialisták egykori elnökének nem állt szándékában, hogy harmincéves tagság után elhagyja a pártot.
Nagy kérdés, hogy a tavaszi választás után is MSZP-nek fogják-e hívni az MSZP-t, az azonban biztos, hogy a baloldalon nagyon bonyolult világ következik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Azonban nem jutott messzire.
A vizsgálóbizottság felállítását Dömötör Csaba Európai Parlamenti képviselő jelentette be Strasbourgban.
Mindent meg kell adni, amit csak tudunk – mondta a NATO főtitkára Brüsszelben.
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a külföldi katonai attaséknak tartott beszédében erről.
A Liverpool a Southampton otthonában lép pályára szerdán a ligakupa negyeddöntőjében.
Ukrajnában mindennapossá váltak a katonatemetések, a katonaparcellák városnyi méretűek.
Az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa havi 12 629 eurós nyugdíjat kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.