Suhajda Szilárd haláláról beszélt a világrekorder serpa
Kami Rita májusban jutott fel huszonnyolcadik alkalommal a világ csúcsára, ezzel világrekordernek számít.
Kami Rita májusban jutott fel huszonnyolcadik alkalommal a világ csúcsára, ezzel világrekordernek számít.
Szerinte Suhajda nagyon közelinek érezte a csúcsot.
Öt éven belül megduplázódtak a kereskedelmi expedíciók árai a Himalájában.
Az istenek hegycsúcsa című film a kortárs animáció egyik remeke.
A sikeres mászás egyfajta jubileumi ajándék is volt a számára, hiszen Suhajda Szilárd ebben az évben lett negyvenéves.
Nyugati igény, hogy a természet érintetlenségét a lehető legnagyobb kényelemben lehessen megtapasztalni.
Rémséges dolgokat krákogok fel, könnybelábadt szemekkel küszködök – fogalmazott blogbejegyzésében a hegymászó.
A Mount Everest statisztikáival is foglalkozó Himalayan Database fontos változást is bejelentett.
Megpróbáltam beszélni vele, de nem válaszolt – mondta Elia Saikaly dokumentumfilmes hegymászó.
Könnyű lenne azt gondolni, hogy minél magasabb a csúcs, annál nagyobb a veszély.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ennek a hírnek minden Balatonra autóval induló nyaraló örülni fog.
Az angol Chelsea 2-0-ra legyőzte a brazil Fluminensét a klubvilágbajnokság elődöntőjében.
Weber a Néppártban mindenkitől megköveteli, hogy Ukrajna és a háború mellett álljon – jelentette ki Menczer Tamás.
Miközben Budapest közlekedése kedden összeomlott.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.