Vádolom a teljes brit politikai elitet!
Egy nemzet, amely feláldozza gyermekeit egy barbár kultúra elvárásainak, aligha érdemel jövőt.
Egy nemzet, amely feláldozza gyermekeit egy barbár kultúra elvárásainak, aligha érdemel jövőt.
Már halálos áldozatot is követelt az ítéletidő.
There is growing dissatisfaction with the leftist Labour Party government’s agenda.
Az Egyesült Királyság egyik legsúlyosabb visszaélési ügye került napirendre.
Egyre nagyobb az elégedetlenség a baloldali kormány programjával szemben.
Húszezer utast érinthetnek a járattörlések.
A Reform UK párt történelmi mérföldkövet ért el.
Karácsonyi káosz az utakon és a levegőben, zárt kikötők és törölt járatok.
A brit kormánynak rosszul jön Brüsszel lépése.
A Hajat Tahrír as-Sám azért hivatalosan terrorszervezet marad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.