Nagy Feró most saját magának szólt be + videó
Az új évre nagy meglepetéssel készül.
Az új évre nagy meglepetéssel készül.

A Meybahar első albumán tíz dal hallható.

A Dürer Kertben lépett fel a műfajteremtő Napalm Death.

A nyertesek munkáját mentorként a hazai könnyűzenei élet legfoglalkoztatottabb szakemberei segítik majd.

Ismét trónon a „kutyák királya”

Pályázatot hirdet nagylemezprogramra tehetséggondozás és mentorálás céljából a Petőfi Kulturális Ügynökség.

Az East együttes kiemelkedik a magyar progresszív rockzenekarok közül, első nagylemezük negyven éve jelent meg.

Zalatnay Sarolta a táncdalfesztiválokon aratott óriási sikerei ellenére nem kapott rögtön alkalmat arra, hogy nagylemezen is bizonyítson.

Szokatlanul sok, tizennégy szám szerepelt Kovács Kati első nagylemezén, amelynek egyik célja az volt, hogy bemutassa az énekesnő hangjának sokszínűségét.

Az új klipben a Viszkis egy szerelmi csalódás miatt neki indul a budapesti éjszakának.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a magyar és az amerikai kormányzat hasonlóan tekint a világra.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint nem kérdés, hogy az amerikai elnök szereti a magyarokat.

Orbán Viktor szerint Európának a béke éri meg.

A folyamatosan változó pártkommunikáció próbára teszi a lapunknak nyilatkozó aktivisták lojalitását.

Ez az oka.

Magyarország a javaslat ellen szavaz.

Komoly figyelmeztetést kapott Volodimir Zelenszkij.

A magyar szállítórendszerbe érkező földgáznak már jelentős része nem orosz forrásból származik. Magyarország az egész régió ellátását biztosítja.

Mutatjuk, kiket érint a módosítás, az Otthon start hitel igénylését is befolyásolhatja.

A Real Madrid korábbi sztárjának válogatottja is nagy bajban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.