Az East tagjai 1975 és 1980 között a profizmus és az amatörizmus határán mozogtak, nem a hangszeres tudásukat illetően, mert azzal már régen az elsők között lett volna a helyük – a hetvenes évek közepén meg is szerezték a zenei előadói működési engedélyüket –, hanem amiatt, hogy vidékről rendkívül nehéz volt bejutni a monopolszervezetek sáncai mögé, és olyan karriert építeni, amiből meg is lehet élni. Éppen ezért a zenekar tagjai kezdetben jórészt főállásban máshol is dolgoztak, Varga János gitáros például akkoriban egy tervezőirodában tevékenykedett, de a zenekarvezető Móczán Péternek is volt bejelentett állása. Erre a megélhetésen kívül azért is volt szükségük, mert a kommunista felfogás szerint minden munkaképes felnőttkorú állampolgárnak dolgoznia kellett. Ha ez nem így volt, és három hónapon túlmenően nem volt munkaviszonya valakinek, akkor közveszélyes munkakerülőnek nyilvánították és elvitte a rendőrség. Az eljárás vége általában az lett, hogy a baracskai fogházba vitték a munkanélkülieket, hogy ott közhasznú munkával töltsék az idejüket. Ezt nem merték megkockáztatni az East tagjai, mert amikor Varga János és Móczán Péter hosszú hajjal végigment Szeged utcáin, egyébként is nagy feltűnést keltettek, és szinte mindig igazoltatták őket a rendőrök, az pedig csak olaj lett volna a tűzre, ha még munkahelyük sem lett volna. Az East legénysége csak 1980 elején mert váltani, amikor már körvonalazódtak az előrelépési lehetőségeik, és mindent egy lapra feltéve immáron végképp profi zenészekké váltak a szó egzisztenciális értelmében is.
