Kötelező a húsmentes étrend a freiburgi gyerekeknek
Walesben pedig rovarokat kínáltak gyerekeknek fehérjeforrásként.
Walesben pedig rovarokat kínáltak gyerekeknek fehérjeforrásként.
Energiatakarékossággal támogatható az idei télen a vészhelyzet elkerülése.
Rengeteg a nézeteltérés Párizs és Berlin között, elhalasztották a jövő heti együttes kormányülést.
A kancellár szerint az EU a javaslat bevezetésével pórul járna, és nem tudná fedezni szükségletét.
Kampányukban még azt hirdették, csak Oroszországgal együtt lehet béke és stabilitás.
Az ellenzéki pártok szerint a Zöldek politikusai soha nem látott mélységekbe taszítják Németországot.
Sajtóbeszámolók arra utaltak, hogy a hivatal vezetője „nemigen tartja a távolságot az orosz hírszerzési köröktől”.
A kapcsolatokat termőre kell fordítani, és nekünk, nem pedig külső hatalmaknak – mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.
Külön utakon jár-e Európában Németország?
A mélyülő energiaválság miatt már a kormánypártokban is fordulatot sürgetnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Müncheni Autószalonon ízelítőt adott a Volkswagen ID.3 ellenfelének szánt, 2026-ban érkező Ioniq 3-ból a koreai gyártó.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Robert J. Palladinót fogadta a Honvédelmi Minisztériumban.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
Romlott az egészségügyi helyzet, berobbant a feketepiac.
Érdekes.
Ez nem semmi.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
Romlott az egészségügyi helyzet, berobbant a feketepiac.
Érdekes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.