Nincs még veszve Lengyelország. Mondom ezt annak ellenére, hogy konganak a vészharangok. De Duda elnök soha nem fogja aláírni azt a mindenfelől összefújt papírszemetet, amit az állengyel Tusk és a brüsszeli haverjai elé raktak. Meg ugye az is van, hogy lengyel barátaink többsége még nem hülyült meg teljesen, és nem a Tuskék által nagy nehezen összetákolt zűrzavaros társaságra szavaztak.
Kissé délebbre a magyar miniszterelnök és a kormány a helyén van, és ezt nem habozik közölni a világ közvéleményével.
A világ közvéleménye (népek, polgárok, katonák) meg egyre inkább úgy van ezzel, hogy jé, ezek a magyarok annak ellenére, hogy nap mint nap ezt olvassuk, látjuk, halljuk, nem valami fasiszta diktatúrában sínylődnek, hanem inkább valami kicsike biztonságban éldegélnek.
Pláne, ha ide is jönnek valami borzalmas stadion miatt, esetleg mindjárt ideköltöznek az épülő kalifátus helyett.
A kettő között ott lenne Szlovákia. Belőlem már soha nem lesz Fico-rajongó, mert felettébb ép az emlékezetem, de talán most lehetne egy kicsit normalizálni a helyzetet. Soha nem késő, a remény hal meg utoljára, a francnak hiányzik körénk még a kisantant is, meg ilyenek, és ha lassan is, de felfogtam, hogy a politika nem egy érzelmi terepasztal. Még délebbre nézve ugyanez a helyzet Szerbiával. A magyar–szerb viszony még soha nem volt ilyen jó, még azon sem sértődtek meg nagyon, hogy oda-vissza legyőztük őket fociban. Na de komolyabban: végre nem fejszékkel hadakozunk, inkább a közöset keressük. A Délvidék ugyan soha nem volt ősi szerb föld, ellentétben Rigómezővel, ahol addig húzogatják a szerbek bajszát, míg baj nem lesz, csak szólok. A románokkal is elvagyunk valahogy, ha nem is akkora a szerelem, de hát Istenem.
Nyugatabbra nézve már nagyobb a baj. Ismerek minden ilyenkor előjövő szöveget, ám nézzük a tolerancia jegyében, hogy mire gondolok. Németországban besokalltak a gazdák. Csak az nem látta, hogy ez lesz, akin már a német juhász sem segíthet, nemhogy a lőtéri kutya. Ugyanis ők etetik azokat az idiótákat, akik az ő nadrágszíjukkal szórakoznak, és a tetejébe még rájuk eresztenék a mocskos ukrán élelmiszert. Ott az a baj, hogy nincs átmenet.
Vagy a weimari romhalmaz van, vagy a szélsőjobb. Köszi, mindkettőt ismerjük, és egymásból táplálkoznak. Addig is a Bild nevű szennylap belebegteti, hogy akkor mindjárt nekiesnek a ruszkiknak. Világháború már megint? Két dolog lenne itt schnellben. Az egyik az immár állandósult kérdés: Scholz tud róla? A másik, részemről, hogy remek ötlet, de ezúttal kivételesen nélkülünk.
Édesanyátok, az a bánatos mutti menjen a Donhoz fagyoskodni!
