Ezért üldözik példátlan módon az európai konzervatív politikusokat
A patrióták kiállnak a politikai szabadság, határaink, identitásunk és a valódi demokrácia mellett.
A patrióták kiállnak a politikai szabadság, határaink, identitásunk és a valódi demokrácia mellett.

Felerősödnek a negatív következmények

Kulturális kapcsolatok és a magyar gazdaságban jelen lévő német befektetések is összekötik a nemzeteket – hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott rendezvényen.

Hitler csodafegyvere volt az első ember alkotta eszköz, ami kijutott a világűrbe.

Ezen a hétvégén három ember halt meg két különböző terrortámadásban, több mint harmincan megsebesültek.

A német politikus köszönetet mondott Orbán Viktornak a találkozóért.

A közvélemény-kutatások szerint a jobboldali Alternatíva Németországért párt a hatalom megszerzésének küszöbén áll.

A munkahelyek megóvása és új munkahelyek teremtése, a kkv-k erősítése a legfontosabb most.

A Bundestagban úgy fogadták el a keresztény uniópártok a CDU/CSU migrációellenes javaslatát, hogy azt a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) támogatta. Hallatlan!

Portugália a norvégok és a spanyolok után a németek skalpját is begyűjtötte és elődöntős a világbajnokságon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-ei országgyűlési választásról.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

A kényszersorozást bemutató videók rendszeresen váltanak ki felháborodást és vitát.

A főtanácsadó a kettős mérce alkalmazására is felhívta a figyelmet.

Az új sportigazgató arról is beszélt, tervez-e edzőváltást Debrecenben.

Gyökeres Viktor a legjobb meccsét játszotta eddigi Arsenal-karrierje során szerda este.

Az év első tizenegy hónapjában a Szép-kártya feltöltések összértéke meghaladta a négyszázmilliárd forintot
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.