Százötvenezredik látogatóját fogadta a Nádasdy-kastély
A várprogram keretein belül 2016 és 2023 között országosan 18 kastély és 12 vár újul meg a műemlékvédelem legmagasabb szakmai színvonalán, a mai kor turisztikai igényeinek megfelelően.
A várprogram keretein belül 2016 és 2023 között országosan 18 kastély és 12 vár újul meg a műemlékvédelem legmagasabb szakmai színvonalán, a mai kor turisztikai igényeinek megfelelően.
Több tucat állami tulajdonú, jelenleg még romos állapotú műemlék újult, illetve újul meg a Nemzeti kastélyprogram első ütemben, összesen hatvanmilliárd forintból.
A festő Nógrád megyei kúriája is megújul a kastélyprogramban.
Közös otthont tervezett feleségével, Zichy Ilonával Nádasdy Ferenc, aki egyedülálló, tudor stílusú kastélyt építtetett a kor legkiválóbb mestereivel.
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, összesen hatvanmilliárd forintból nyerik vissza régi szépségüket Magyarország jelentős műemléki helyszínei.
A szögligeti Szádvár, a tatai Esterházy-kastély, a mosonmagyaróvári vár, valamint a Nádasdy-kastély után a Zemplén egyik ikonikus műemléke újulhatott meg.
„Az életművek pusztulása, eltűnése és megsemmisülése előttünk zajló visszafordíthatatlan folyamat.”
A Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében összesen 60 milliárdból nyerik vissza régi szépségüket a magyarországi várak és kastélyok.
A Nemzeti várprogram és Nemzeti kastélyprogram részeként 34 helyszínen újulnak meg látványosságok.
A beruházás eredményeként nőni fog a térség gazdasági vonzereje és munkahelyteremtő képessége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.