Megállíthatatlanul fogy a lengyelországi lakosság
A tavalyi népszámlálás eredményeiből kitűnik: súlyos gond a társadalom elöregedése is.
A tavalyi népszámlálás eredményeiből kitűnik: súlyos gond a társadalom elöregedése is.
Sokfélék vagyunk, de református keresztyén hitünk összeköt bennünket – véli Balog Zoltán.
Fordulóponthoz ér október 16-án éjfélkor a Népszámlálás 2022.
Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal szóvivője elmondta, a legtöbb településen már megvan a szükséges létszám.
A népszámlálás online kitöltésére akkor is van lehetőség, ha nem kaptuk meg a kitöltéshez szükséges kódot.
A közlemény szerint szombat 13 óráig 1,074 millió címről 2,4 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe.
Álláspontjukkal szemben a roma szervezetek vezetői úgy vélik, a cigányok nem akarják letagadni a származásukat.
A felmérés kapcsán lehetőség van világnézeti, vallási hovatartozásunk közlésére.
A ma kezdődő népszámlálás az egyetlen olyan adatforrás, amelyből lehetőség nyílik megismerni a hazai nemzetiségi és vallási viszonyokat.
Egy átlagos, 2-3 fős háztartás esetében körülbelül fél órát vesz igénybe a kérdőívek kitöltése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Élményfoglalkozásokon ismerkedhetnek meg a fiatalok a „hős” hivatásokkal.
Női kardcsapatunk ugyancsak Japánnal csapott össze, és megszerezte a bronzérmet.
Iránból három hónap alatt közel kétmillió, Pakisztánból több mint 180 ezer afgánt toloncoltak ki – a tálib vezetés szerint ez sérti a nemzetközi normákat és az iszlám értékeket.
They set their sights on the utility bill cuts, rained fire on PM Viktor Orban, and then Kinga Kollar delivered Tisza's "Oszod speech".
A digitális polgári kör Nők a bántalmazás ellen közösségében hangot adnak a kimondhatatlannak, teret azoknak, akiket elhallgattattak.
Nem sikerült megmenteni a hegyomlásban eltűnt világklasszis életét.
Petr Pavel cseh államfő a Hradzsinban Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel folytatott eszmecserét.
HETI AGYRÉMEK – Lázadni jó és kell is, különösen bizonyos életkorban, de talán jobban körül kellene nézni a piacon, hogy mi ellen.
A digitális polgári kör Nők a bántalmazás ellen közösségében hangot adnak a kimondhatatlannak, teret azoknak, akiket elhallgattattak.
Nem sikerült megmenteni a hegyomlásban eltűnt világklasszis életét.
Petr Pavel cseh államfő a Hradzsinban Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel folytatott eszmecserét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.