Sportautónak képzelik az alvázas Nissan terepjárót
Bemutatkozott a Nissan Armada Nismo, ami spoilerekkel és extra 35 lóerővel akarja meggyőzni az embereket.
Bemutatkozott a Nissan Armada Nismo, ami spoilerekkel és extra 35 lóerővel akarja meggyőzni az embereket.
Amíg a világ nagy részén a Nissan Leaf érkezésének örülnek, a Közel-Keleten bemutatkozott a Patrol PRO-4X.
Az eddiginél modernebb formájú Nissan Qashqai takarékos öntöltő hibrid hajtással érkezett hozzánk tesztre.
A Nissan Patrol (Y60) alapján készíti a Peec Studio a RePatrol nevű modelljét.
Még júniusban megejtik a hivatalos leleplezést.
Az új Nissan Micra máshogy néz ki, mint a Renault 5, de a technikája egy apróságot leszámítva ugyanaz.
Még 2002-ben építették meg a Micra 350SR nevű középmotoros gépet.
Kínában még az idén megvásárolható lesz a 408 lóerő rendszerteljesítményű Frontier Pro, amelyet exportálni is fognak.
Helyzetjelentést adott a Nissan, és elárulta, milyen újdonságokra számíthatunk a közeljövőben.
Már bíróság elé állna a szökésben lévő, egykori autóipari csúcsvezető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.