Nobel-díjasok vezetésével megalakult az Élvonal Alapítvány, új fejezet indult a HUN-REN történetében is
Újabb lépés a magyar szuverenitás megőrzéséért.
Újabb lépés a magyar szuverenitás megőrzéséért.

Megvalósul Krausz Ferenc Élvonal programja.

A professzor kutatása tíz éven belül képes lehet segíteni a népbetegségek megfékezésében.

A mozgalom azért kapta a díjat, mert fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy létrejöjjön egy nukleáris fegyverektől mentes világ.

Bizonyos kor alatt az ember ki van éhezve arra, hogy felnézhessen egy-egy kiválóságra.

Ahogy a Nobel-díjat magát is sok titok lengi körül, úgy a menüt is.

Krausz Ferenc: Az embernek nagy kihívásokat kell állítania maga elé, ha a nagy célokhoz közelebb akar jutni.

Az irodalmi Nobel-díjat tegnap elnyerő norvég író egyedi stílusáról beszélt magyar fordítója, A. Dobos Éva.

A magyar biokémikusnak egykori egyeteme, a Szegedi Tudományegyetem is gratulált.

Utoljára 2004-ben volt magyar Nobel-díjas.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hajmeresztő, amit műveltek!

Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

“It is absurd that people with no scientific achievements criticize world-renowned scientists,” Minister Balazs Hanko told our newspaper in an interview.

Különleges gyűjtői daraból van szó.

Új operabemutatókat, közte A trubadúrt és a Parasztbecsületet kínálja a Margitszigeti Színház 2026-os évada.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.