Ellene szurkoltak, megsérült, de végül Djokovics jutott tovább
Egy sérülés miatt váratlanul ötszettes maratoni mérkőzésbe bonyolódott világelső végül kiharcolta a továbbjutást.
Egy sérülés miatt váratlanul ötszettes maratoni mérkőzésbe bonyolódott világelső végül kiharcolta a továbbjutást.

Az amerikai Tiafoe kemény meccsre késztette a világelsőt, aztán önmagát akasztotta ki a reklamálással.

Kyrgios szerint Djokovics és Nadal hiába korszakos játékosok, nem érnek fel a svájci klasszishoz.
Babos Tímea a balkezes hotelbeli gyakorlás után már teniszpályán is edzhetett.
A listán szerepelt a rövidebb karanténidőszak, a jobb étel és a „magánház teniszpályával” tétel is.

A 2020-as esztendő nemzetközi sportösszefoglalója, középpontban Formula–1, tenisz és kerékpár.

Így ünnepelték a karácsonyt a sportvilág sztárjai, legalábbis a közösségi médiában.

Izgalmas végjátékban, három szettben győzött az osztrák teniszező a világelső szerb ellen.
A világelső szerb egyszer sem vesztette el a szerváját, és két játszmában legyőzte Zverevet.

Az év nyolc legjobb férfi teniszezője száll harcba az idei utolsó trófeáért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A program Brüsszel háborús terveit finanszírozná.

Nagy bravúr volt!

Egyre több információ utal arra, hogy a Tisza Párt körül olyan ukrán üzleti és civil kapcsolatok jelentek meg, amelyek Ruszin-Szendi Romulusz rokonához és nemzetközi érdekkörökhöz köthetők.

Mindmáig sok rágalom, hazugság jelenik meg a püspökről.

Új drónelhárító egység jön létre.

A diplomáciai térben egyszerre zajlanak moszkvai és európai egyeztetések, miközben a fronthelyzet továbbra is feszült.

Az Európai Unió megállapodást kötött.

Vicces Facebook-bejegyzésnek indult, aztán valami egészen más lett belőle.

Az e heti telihold más lesz, mint a többi.

Kiiktatják a finanszírozási hiányosságokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.