Nukleáris elrettentésről tárgyal az orosz Biztonsági Tanács + fotó
Ülésezik a Biztonsági Tanács.
Ülésezik a Biztonsági Tanács.
1945. augusztus 6-án, 79 éve dobták le az amerikaiak az atombombát Hirosimára. A nukleáris háborútól való félelem még soha nem volt ennyire erős, mint most.
Az orosz elnök ugyanakkor nem zárta ki a nukleáris doktrína megváltoztatását sem.
Egy nukleáris robbanófejjel felvértezhető ballisztikus rakétákat szállító orosz tengeralattjáró akár négy hónapig is elrejtőzhet a világ elől az óceánban.
Az emberiség számára beláthatatlan következményekkel járna egy nukleáris háború. Az északi félteke lakosságának 99 százaléka meghalna.
A felkészítő bevetésen összesen mintegy háromszáz nagyméretű eszköz vesz majd részt.
Az orosz elnök egy interjúban azt mondta, hogy a nukleáris arzenál folyamatos készenlétben van, az orosz szuverenitás megsértése esetén pedig készek bevetni.
Az észak-koreai vezető sürgetőnek nevezte a haditengerészet nukleáris felfegyverzését.
Az elmúlt hetekben több olyan esemény is történt, amely a háború eszkalációjához vezethet.
Az egyezmény Amerika és Oroszország között biztosítja a nukleáris arzenál kordában tartását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A rendőrség szerint akár gyűlölet-bűncselekmény is lehet.
Az Egyesült Királyság vezetése azonban semmit sem tesz.
Justin Trudeau a közösségi médiában üzent Donald Trumpnak.
Deutsch Tamás szerint ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
Mátészalka és Ópályi között történt a halálos baleset.
Orbán Balázs szerint az EU-nak stratégiát kell váltani.
Soproni Tamás DNS alapján azonosítaná be a kutyagumi tulajdonosát és annak a gazdáját.
Nem, nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztal mellett omlott össze az ukrán elnök élete legfontosabb tárgyalásán, a legfontosabb partnerével folytatott tárgyalás közben.
Mátészalka és Ópályi között történt a halálos baleset.
Orbán Balázs szerint az EU-nak stratégiát kell váltani.
Soproni Tamás DNS alapján azonosítaná be a kutyagumi tulajdonosát és annak a gazdáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.