Maszk nélküli, köhögő covidos tarthatott előadást az FKF-nél
Információink szerint az FKF dolgozói nem kapnak védőfelszerelést a biztonságos napi munkavégzéséhez. A dolgozók attól tartanak, hogy a cégnél veszélyeztetik az egészségüket.
Információink szerint az FKF dolgozói nem kapnak védőfelszerelést a biztonságos napi munkavégzéséhez. A dolgozók attól tartanak, hogy a cégnél veszélyeztetik az egészségüket.

Átszabta a felnőttképzéseket a kormány, már diákhitelt és ösztöndíjat is kaphatnak a résztvevők.

A mostaninál rugalmasabb feltételekkel, ingyenesen és rövidebb idő alatt szerezhetnek szakmákat a felnőttek az ősszel induló új rendszerben.
2020–21-es tanévtől felmenő rendszerben átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz, az ötéves technikum és a hároméves szakképző iskola.
Hangsúlyosabbá válik az idegen nyelvek oktatása a szakképzésben is a következő tanévtől, hogy ne csak a gimnazisták számára legyen elérhető cél a középfokú nyelvvizsga megszerzése.

Nyelv- vagy szakmatanulással hasznosíthatják legjobban az előttük álló megüresedett tanévet azok a fiatalok, akiknek nem sikerült az egyetemi felvételijük.

A megszűnő Országos Képzési Jegyzék helyébe lépő új szakstruktúra kialakítása még javában tart, de egyes területeken már elkészültek a konkrét átalakítási javaslatok — tudta meg a Magyar Nemzet.

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem úgy alakítják át a szakképzést, hogy radikálisan csökkentik a választható szakmák számát, ehelyett egy teljesen új, korszerűbb rendszert állítanak fel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Nem csak a lakosok között vannak sérültek, az infrastruktúrát is jelentős kár érte.

Április 12-én erről is döntés születik.

Az 53 éves férfi, az egykori líbiai vezető fia lőtt sebek következtében halt meg.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.

Nyolc új Toyota és két új Lexus is érkezik 2026-ban, a Corolla árából pedig 2,6 millió forintot engednek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.