Wir schaffen das: nagy bajok a német közoktatásban
A gyerekek és fiatalok mintegy 39 százaléka nem német anyanyelvű családban nevelkedik. Minden ötödik óvodás otthon nem beszél németül.
A gyerekek és fiatalok mintegy 39 százaléka nem német anyanyelvű családban nevelkedik. Minden ötödik óvodás otthon nem beszél németül.
Az a jó iskola, amely progresszíven oktat és konzervatívan nevel egyszerre – mondta a köztársasági elnök a Tudományos Diákkörök XXIII. Kárpát-medencei Konferenciájának záróünnepségén.
Háromnapos tanácskozást tartott a testület, amelyen Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is részt vett.
Sok kisgyermek kényszerül óvóhelyre menekülni, amikor megszólalnak a szirénák. A családok többsége húsvétkor sem láthatja majd egymást.
A TikTok Kínában használt változatát tizennégy év alatt napi 40 percig használhatják a fiatalok, főként tudományos tartalmakat tekinthetnek meg rajta.
A kisgyermekek képességfejlesztésében is kulcsszerepet játszhat a legmodernebb technológia.
Ron DeSantis kormányzó tavaly írta alá a magyar gyermekvédelmi törvényhez hasonló szabályozást.
Van olyan intézmény, ahol már el is kezdődött, de a közoktatásban azért tartják magukat a húsvéti időszakhoz.
Az oktatási rendszer és a tananyag az európai szabályok szerint egyértelműen nemzetállami hatáskörbe tartozik.
Az SZTE 13 képzési területen több mint 550-féle képzést kínál leendő hallgatóinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A londoni gárda kettős győzelemmel ejtette ki a címvédőt.
Két minősíthetetlen megjegyzés hangzott el egy tiszás európai parlamenti képviselőtől.
Milánói színekben játszottak kulcsszerepet a korábbi Bayern-futballisták.
A Legfelsőbb Bíróság döntését ünnepelve fogadták a nőjogi szervezetek.
A katolikus egyházfő erőnléte egyre erősebb, légzése és beszéde is javul.
A sztár azt is elárulta, milyen praktikát vetett be a kaszting során a női kollégáival szemben.
Amióta kiderült, hogy Magyar Péter lényegében a brüsszeli álláspontot képviseli Ukrajna erőltetett uniós csatlakozása kapcsán, azóta megpróbálják elmosni a saját álláspontjukat.
A katolikus egyházfő erőnléte egyre erősebb, légzése és beszéde is javul.
A sztár azt is elárulta, milyen praktikát vetett be a kaszting során a női kollégáival szemben.
Amióta kiderült, hogy Magyar Péter lényegében a brüsszeli álláspontot képviseli Ukrajna erőltetett uniós csatlakozása kapcsán, azóta megpróbálják elmosni a saját álláspontjukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.