Pupp Noémi megható üzenetet küldött, Fojt Sára megálmodta az érmet
A női kajak négyes harmadik lett az olimpia döntőjében.
A női kajak négyes harmadik lett az olimpia döntőjében.

Esélyt kínálhat, hogy Thomas Bach a voksolás eredményétől függetlenül is jelölhet tagokat a bizottságba.

„Nagyon örülök, hogy Oroszország nincs itt, haha! Nagyon erős csapat!” — viccelődött Zsenya Grebennyikov.

A címvédés nem jött össze a női kajak négyesnek.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja határozottan kiállt olimpiai bajnokunk mellett.

Csütörtökön három finálét rendeztek, egy érem nekünk is jutott.

Egészen elképesztő utat járt be a párizsi játékok atlétikai versenyeinek egyik sztárja.

Ma osztják az első érmeket, nekünk is juthat belőlük.

She claims she would bring one of the Olympics’ most scandalous athletes to the floor.

Közben már az is kiderült, hogy a magyar válogatott mikor játssza a horvátok elleni elődöntőt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Családi összefogásból utcai balhé lett.

Jósoltak a veszprémi medvék.

Egyre inkább vért kívánnak Magyar Péter támogatói.

Ez már valami!

Az európai tárolók töltöttsége többéves mélypontra esett vissza.

Politikai és elemzői konszenzus övezi azt a tételt, hogy eljött az új világrend, a réginek vége. Miként lehet ezt nevezni?

A per végigviteléhez a kormánypártoknak meg kell nyerniük a választást.

Kezd elegük lenni a békés turistáknak, illetve helyi lakosoknak a Porschék és Lamborghinik száguldozásából.

The disadvantage is insurmountable for Peter Magyar, according to Nezopont Institute’s opinion poll.

Tegnap még csak szürreális álom, túlhabzó sci-fi volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.