Több fronton is magyar érmekben bízhatunk az olimpia zárónapján
Muszukajev Iszmail, Gulyás Michelle, Guzi Blanka és a férfi pólósok zárják az olimpiát.
Muszukajev Iszmail, Gulyás Michelle, Guzi Blanka és a férfi pólósok zárják az olimpiát.

Julia Szeremeta hiába menekült a tajvani interszexuális-gyanús bokszoló elől a ringben.

„Ez most egy húszéves pályafutás lezárása” – monda délután Vályi Vanda, meggondolatlanul.

Elképesztő hangja van a németek nigériai származású, aranyérmes súlylökőjének.

Kopasz Bálint még azt sem tudja, hogy Párizs után folytatja-e pályafutását.

A Ferencváros játékosa lett a legjobb jobbátlövő az ötkarikás játékok női kézilabdatornáján.

Elátkozott egy olimpia volt a párizsi a férfi magasugrás olasz címvédőjének, Gianmarco Tamberinek.

A NOB elnöke eddig úgy nyilatkozott, hogy nem zárkózik el tisztségének meghosszabbításától.

Bőhm Csaba vívásban nagyon rosszul szerepelt, emiatt hamar elszálltak az éremesélyei.

Honosított versenyzőnk, a világbajnoki címvédő Muszukajev Iszmail az elődöntőben 10-0-s vereséget szenvedett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tiszások által odavezényelt, büntetett előéletű férfiakat garázdaság miatt jelentették fel.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A cél az, hogy Magyar Pétert hatalomra juttassák, és Magyarország belépjen a háborúba.

A munkaadók a sztrájkra éles kritikával reagáltak.

Kínai állampolgárok ezrei estek a bűnszervezet áldozatává.

A Liverpool legendája kiáll a német mellett, aki már a csapat egyik legeredményesebb játékosa az idényben.

Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.

Az oroszok feltörték a Starlink rendszerét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.