A baloldal nem határolódik el a Hitlert dicsőítő László Imrétől
Az ellenzék szerint László Imre bocsánatkérésével el lett intézve az ügy.
Az ellenzék szerint László Imre bocsánatkérésével el lett intézve az ügy.
Több mint 42 millió forintos kormányzati támogatásban részesült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóbábony.
Jakab Péter szerint a pestszentlőrinci balliberális városvezetés meggyalázta a szólásszabadságot.
„Mindannyiunk közös érdeke a hazai vidék felvirágoztatása” – interjú Gyopáros Alpárral.
Ezúttal a legnagyobb összeget, több mint 62 millió forintot a Fejér megyei Káloznak juttatták.
Pápa első embere elvitte a szemetet a gazdájának, egy autóroncsot pedig hazaszállíttatott.
Csőzik László balliberális polgármester ötvenmillió forint többletforrást adott a helyi médiára.
Józsefváros ellenzéki polgármesterének megválasztása óta rohamosan romlik a köztisztaság a kerületben.
Fél tucat cégvezetőt és több mint 25 alkalmazottat cserélt le a volt jobbikos polgármester.
A XVI. kerület polgármestere értetlenségét fejezte ki, hogy a főjegyző „átengedte” ezt a javaslatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar miniszterelnök szövetségese nyerte a részleges szenátusi választást Csehországban.
A magyar válogatott kapusa nagyszerű formában véd a Bundesligában, ezúttal tizenegyest fogott.
A kormánykoalíciós pártok gyengébb eredményt értek el.
A magyar kormányfő szombat délután Ceske Budejovicében külön tárgyalást folytatott Andrej Babis korábbi cseh miniszterelnökkel.
„A Tisza az új DK, Magyar az új Gyurcsány” – hívta fel a figyelmet Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációvezetője.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, rengeteg a halott és családok mennek tönkre.
Türingia törvényhozása CDU-s házelnököt választott, elutasítva a győztes AfD jelöltjét.
The Hungarian government believes North Macedonia’s EU accession should be accelerated.
Foghatják a fejüket Magyar Péter rajongói.
Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője Haszan Naszrallahot, a Hezbollah vezetőjét Izrael egyik legnagyobb ellenségének nevezte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.