Karácsony-felvétel: az NNI nyomoz
Az önkormányzati választás előtt nyilvánosságra került felvételen Karácsony Gergely egyebek mellett arról is beszélt, hogy az MSZP-s Tóth Csaba fenyegeti a családját.
Az önkormányzati választás előtt nyilvánosságra került felvételen Karácsony Gergely egyebek mellett arról is beszélt, hogy az MSZP-s Tóth Csaba fenyegeti a családját.

Alig telt el negyedév a helyhatósági választások óta, máris jó néhány ellenzéki vezetésű önkormányzatról derül ki, hogy október előtt mást ígért, mint amit azóta tesz.

Takátsné Tenki Mária kormánypárti képviselő felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a tanácsnokok és bizottsági tagok honoráriumainak emelésével a korábbi költségeket megduplázták.
A volt főpolgármester a Fidesz-KDNP kompenzációs listájáról szerzett mandátumot a Fővárosi Közgyűlésben, azonban október 28-i hatállyal lemondott mandátumáról.
A Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság határozatát, a választást november 10-én a 2. és a 8. számú választókerületének hét szavazókörében kell megismételni.
A Fidesz-KDNP megyei listájának vezetője, Pécs korábbi alpolgármestere beiktatásakor elmondta: Baranya az elmúlt időszakban elindult a fejlődés útján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel máris támadásba lendült a rezsicsökkentés védelmét garantáló Orbán-Trump megállapodás ellen.

Magyar Péternek és gazdáinak nem tetszik, hogy a Trump–Orbán-megállapodás jó Magyarországnak.

Mindez 312 ezer forintos bírságot ért.

A Fidelitas petíciójával tiltakozik a sorkötelezettség ellen.

A tárcavezető szerint nem engedjük, hogy belerángassanak minket mások háborújába.

Nő a diplomáciai feszültség Kijev és Budapest között.

Zelenszkij burkoltan a Barátság kőolajvezeték újbóli támadására célozhat.

Az 1950-es években fotózott többek között Indokínában és Egyiptomban, ő örökítette meg II. Erzsébet házasságkötését is.

A tbsz évek óta az egyik legnépszerűbb módja annak, hogy hosszú távon, kedvezményes adózással gyarapítsuk megtakarításainkat.

A közönség alig hitte el, milyen hangok törnek fel a 27 éves lány torkából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.