Verdi-opera a Margitszigeten
Verdi ritkán hallható operája, az Attila csendült fel a Margitszigeten.
Verdi ritkán hallható operája, az Attila csendült fel a Margitszigeten.

A népszerű operabeavatók sora ezúttal a Figaro házasságával folytatódott.

Rajna Martin első karmesterként, Halász Péter pedig első vendégkarmesterként tevékenykedik a jövőben az intézményben.

Francesco Filidei készíti A rózsa neve feldolgozását, opera formájában.

Marton Évát egykori és jelenlegi növendékei, valamint a róla elnevezett énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az Operaház.

Ez a jegyzet nem valamiféle „kampányolás” az eddigi Opera-vezetés mellett. De a KismaMatiné kezdeményezés megéri a hírverést.

A 2017-ben kezdődött beruházás 2023 végére várható teljes befejezéséig mintegy nettó 3,2 milliárd forint közpénzt használtak fel.

Nemcsak új alkalmazást, de kedvezményeket is kínál az Operaház a látogatóknak.

Az angol színész állva tapsolta meg a közreműködő művészeket.

Bach Máté-passiója, Wagner Parsifal operája is felcsendül a négynapos ünnep idején az Andrássy úti Ybl-palotában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.