Kékszakáll rejtélyes, középkori gyökerekig visszavezethető misztikus alakja megannyi szerzőt megihletett az évszázadok során. Története két ember rendkívül intenzív lelki kapcsolatába nyújt betekintést. A szemlélőt egy metaforikus világba repíti, amely egy gótikus csarnokhoz, sötét útvesztőhöz hasonlít, ahol ajtókat kell nyitni ahhoz, hogy bejöjjön a fény. A megvilágosodás vágya és az attól való félelem sokrétű értelmezésre ad lehetőséget. Az, hogy egy felvonásban két szereplő több mint száz éve képes megtölteni a világ operaházait, önmagában elgondolkodtató.
A Szabó Máté által rendezett előadásban a miskolci közönség a Kékszakállú szerepében Cser Krisztiánt és Bakonyi Marcellt, Judit szerepében Herczenik Annát és Kálnay Zsófiát láthatja.

Férfi és női attribútumok kapcsolódása
Abból indultam ki, hogy van egy élettől távoli rideg közeg, ahová érkezik valaki, saját szándékából, hite, reménye által. Az foglalkoztatott, vajon képesek lehetünk-e egy másik embert »három dimenzióban«, teljes valóságában a szeretetünkkel életben tartani, hogy ez a megmentési kísérlet sikerülhet-e, hogy a megmentő megmarad-e a megmentési szándékánál akkor is, ha meglátja teljes egészében azt, akit megmenteni kíván
– magyarázza a rendező, aki szerint ebben a kapcsolatban a fény behozatala – az ajtók kinyitása – valamilyen sötétségből való megszabadítás szándéka.
– Egy sötét térbe fényt hozni, meleget; megszüntetni a sötétet és ezáltal meglátni valamit annak realitásában. Arra kerestük a választ, hogy mi ez a különös transzcendens, mágikus-realista, fantáziával teli tér, amibe beavatja Kékszakállú Juditot. Itt végül az derül ki, hogy ez egy nagyon izgalmas, gazdag, ígéretes világ, ami magába integrálja Juditot, amiben elvész, amiben feloldódik, de ennek az univerzumnak a végén egyszer csak ott kell lennie egy megvilágosodási pontnak, ami egy nagyon keserű konklúziót rejt magában. Erre kerestünk egy „arcon csapó” helyzetet, amiben a női rádöbbenés ismerős lehet. Számomra fontos élmény volt meglátni ebben a helyzetben, hogy a férfitársadalom, a „férfiság”, a férfi attribútum önmagában illúzióromboló, szemben az illúziót teremtővel. Mi marad, ha elvesszük magát azt a szót, hogy illúzió? Teremtés és rombolás. Ha tehát a férfit meglátjuk teljes egészében, a női attribútum nélkül, az bizony fájdalmas – magyarázza Szabó Máté.