A zenén keresztül Istenhez kapcsolódhatunk
A Budapesti Operettszínház sztárja, Nagy Lóránt különleges interjút adott.
A Budapesti Operettszínház sztárja, Nagy Lóránt különleges interjút adott.

Hamarosan bemutatják az operett éve alkalmából készülő művet a Budapesti Operettszínházban.

A primadonna alakította 1941-ben az első színes német játékfilm főszerepét.

November 17-én, 18-án és 19-én debütál az évszázad új operettje, Az Orfeum mágusa.

Az elismeréseket Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Eleni Korani, a Honthy-díj-bizottság elnöke és Molnár Zoltán pénzügyi szakember, a Honthy-díj-bizottság főtitkára adta át.

Az Aranyvirág című operettel nyitotta meg kapuit a Király Színház 1903-ban.

A tíz plusz egy művet felvonultató listámon megtalálható néhány éves és majdnem százéves alkotás is. Az összeállítás nyomokban táncdalt tartalmaz.

A 100 Tagú Cigányzenekar és a Budapesti Operettszínház szólistáinak koncertjén jártunk.

Drahos Evelin, a Budapesti Operettszínház szólistája tanít is, és szívügye a magyar kortárs zeneirodalom.

120 perc a Föld körül a Városmajori Szabadtéri Színpadon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.

Magához tért a meggyilkolt német férfi megkéselt felesége a kórházban.

Folytatódik a miniszterelnök országjárása.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

A férfi 2024-ben érkezett az országba.

Dobrev Klára és a DK elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát.

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

Mundruczó Kornél alkotásának premierje február 16-án lesz.

Ilyen az, amikor egy városnak nincs gazdája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.