– Milyen lesz a most születő, és hamarosan a színpadon is megcsodálható új nagyoperett?
– Bozsik Yvette rendezésével készül az előadás, akivel már régen ismerjük, kedveljük egymást, de ez lesz az első közös színpadi munkánk. Az ötletét Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója álmodta meg, a remek librettót Orbán János Dénes írta, a zenéjét pedig Pejtsik Péter szerezte. Egyszerre lesz vicces és elgondolkodtató, váratlan végkifejletét nézve azonban egy tragikus életsorsról van benne szó, hiszen Somossy Károly végül teljesen elszegényedve halt meg itt, a Nagymező utcában, egy alagsori lakásban. Ahonnan egyébként jól rá lehetett látni erre az általa megálmodott és létrehozott grandiózus építményre, amelynek a méretei ma is lenyűgözők. Akárcsak ezek az enteriőrök, amik hála istennek átvészelték a háború pusztítását. Mindez a csoda – a hatalmas nézőtér és számos olyan gyönyörű eredeti tárgy, mint például a káprázatos nézőtéri csillár – ma is látható. Kiss-B. Atilla főigazgató és Somfai Péter műszaki igazgató segítségével, akiknek szintén szívügyük ez a projekt, méltó emléket szeretnénk állítani, és olyan nagyszabású látványvilágot szeretnénk közösen létrehozni, ami felveszi a kesztyűt Somossy vizionárius elképzeléseivel.
– Az előadásnak otthont adó épület egyben a cselekmény legfőbb helyszíne. Ez egy igazán különleges helyzet, ami gondolom, hatással volt a díszlettervek elkészítésére is.
– A látványban a helyszín, az egykori Orfeum szelleme is megelevenedik majd. Közel áll hozzám a mágikus realizmus, szeretek felfigyelni olyan dolgokra, amelyek nem hétköznapiak, és ötvözni őket valósághű elemekkel. A munkáimban igyekszem megfogalmazni egyfajta esszenciát, ami akár az adott korra, akár az elmesélt történetre vagy az abban résztvevő szereplőkre, figurákra jellemző.
– Mi szolgált önnek forrásként a látványtervek megalkotásakor?
– Hosszú ideig dolgoztam filmgyárban mint látványtervező, és mindig a forgatókönyv alapján készítettem el a terveket. Ezt az elvemet most is követtem: a librettó és az eredeti történet alapján dolgoztam. Emellett persze számos más forrást is tanulmányoztam, és sok érdekességet tudtam meg. Köztük azt, hogy egykor létezett egy vigalmi negyed Budán, a mostani Gellért tér és az összekötő vasúti híd közötti területen. Ezt a negyedet Somossy Károly hozta létre, aki az 1800-as évek végén Las Vegast megelőzve egy elképesztő méretű „filmdíszletet” építtetett az akkori színházi díszletek technikájával. Fából megépíttette Konstantinápoly kicsinyített mását, a város ikonikus épületei, köztük az Hagia Sophia és a Galata híd másolatával, korabeli bazárral, valamint egy háremmel is. Mindez egy mesterséges tó köré épült, amelyet a Dunából választottak le. Itt rendezték meg a színlelt tengeri csatákat, amelyek során minden héten elsüllyesztették az egymás ellen harcoló hajókat egy angol pirotechnikus segítségével. De ugyanígy újítások voltak a Lumière testvérektől származó vetítőgéppel megvalósított filmvetítések itt, a vigalmi negyedben, illetve az elektromos áram használata az Orfeumban.
Ezeket a kulcsfontosságú újításokat, amelyek olyan fontosak voltak Somossynak, mindenképpen szeretnénk megidézni. Ahogy azt is, hogy sajnos a már említett vigalmi negyed volt az egyik oka annak, hogy Somossy tönkrement. Hatalmas hiteleket vett fel rá. Maga a projekt – bár nagyon zseniális és sikeres volt, a megnyitón negyvenezer ember vett részt – sajnos mégis csődbe ment, mert a tóban annyira elszaporodtak a szúnyogok, hogy az előadásokat nem lehetett megtartani. Sőt még az üzletek is bezártak, mert mindenki elmenekült, akkoriban ugyanis még nem volt szúnyogirtás.
– Építészként kezdte a karrierjét. Hogyan váltott a filmiparra, azon belül pedig a díszlet- és látványtervezésre?
– Építészként nagyon szigorú tervezői környezetben kellett dolgoznom, a tervekkel kapcsolatban erős szakmai felügyelet, sőt cenzúra volt. Ez nem igazán hagyott teret a kreativitásnak. Az iroda, ahol dolgoztam, feloszlott, így Pestre költöztem. A műemléki hivatalnál találtam adminisztratív állást, ami nagyon távol állt tőlem. Bódy Gábor filmrendezőnek, akit jól ismertem, elpanaszoltam a helyzetet. Ő javasolta, hogy menjek a filmgyárba dolgozni. Éppen egy nagy projekten, a Psziché című filmen kezdett dolgozni, és azt mondta, hogy tervezhetném hozzá a hintókat. Eleinte nem értettem a javaslatát, mert sosem dolgoztam korábban a filmiparban. De elfogadtam a kihívást, és próbára tettem magam, különböző művészeti és szcenikus feladatokban vettem részt. Érdekelt a rendezés is, de úgy döntöttem, hogy maradok az építészeti szakmámhoz közelebb álló díszlet- és látványtervezésnél. Az első önálló tervem a Sándor Pál által rendezett Szerencsés Dániel című filmhez készült. Ez egy ’56-os szocreál stílusú szálloda volt, amelyet műteremben építettünk meg. A díszletet a felhasznált anyagokkal és a részletek aprólékos kidolgozásával olyan valóságossá tettük, hogy a színészek elfelejtették, hogy díszletben vannak. Nagyon élveztem ezt a munkát, megtaláltam a valódi életstílusomat és hivatásomat.
– Hogyan hat a mostani alkotófolyamatra az építészmérnöki végzettsége, illetve az, hogy elsősorban nem színházi, hanem filmes díszleteket tervez?
– A látványterveim sokkal realisztikusabbak, mint általában a színházi előadásokhoz készülő tervek szoktak lenni. Közelebb állnak a fotográfiákhoz, mint a 3D-hez. Ezeket ma már én készítem, nagyon felfejlesztettem magam a Photoshopban. Színház kontra film: azt szoktam mondani, hogy az a különbség, hogy a filmben a valóság tele van tárgyakkal, és ami nem kell, azt ki kell onnan vinni. Ezzel szemben a színpad üres, oda viszont be kell hozni, hogy megteremthessük az elképzelt víziót, a látványt.
– Hány különböző helyszínt kell megjeleníteni a darabban?
A történet elsősorban az Orfeum különböző helyszínein játszódik, megidézve ennek az impozáns épületnek a hangulatát, színvilágát. A másik nagy helyszín pedig a már említett Konstantinápoly Budapesten nevű vigalmi negyed lesz. Az ehhez készülő díszletek az Ezeregy éjszaka mesés világát idézik majd meg, hangsúlyozottan díszlet jelleggel.
Ennek a két fő helyszínnek a különböző színeit, hangulatváltozásait kell érzékeltetnünk a színpadtechnika, illetve a világítás segítségével. De ennek a részletei egyelőre maradjanak meg meglepetésként.
Borítókép: Az előadás megidézi majd a Budapesti Operettszínház impozáns épületének hangulatát is (Fotó: Mirkó István)
