A Budavári Palotakoncert készül az Operettünnepre
Kilencedik alkalommal hívják a szervezők a zenés színház hagyományos, nagy nyári ünnepére az operettkedvelő közönséget július 23-án és 24-én este.
Kilencedik alkalommal hívják a szervezők a zenés színház hagyományos, nagy nyári ünnepére az operettkedvelő közönséget július 23-án és 24-én este.

Ismét a legnagyobb operettslágerek csendülnek fel a Veszprémi Petőfi Színházban és kertjében, de a város számos más pontján is június 11–13-án.

Az életének 82. évében elhunyt kiváló primadonna finom, érzékeny hangja révén vált a miskolci közönség kedvencévé.

Babácsi Benjamin balettművésszel beszélgettünk a Korhatár nélkül című táncestről, pályájának fontos állomásairól, szerepálmokról és arról, hogy mit jelent neki a balett.

A Csárdáskirálynő új szereposztással, Lévai Enikővel a főszerepben tér vissza az Operett online műsorára.

Jókor emeltem föl a telefont, jókor voltam jó helyen és időben – mondta a színész és táncdalénekes.

Olyan sikerdarabokkal találkozhatunk, mint a Csárdáskirálynő, az Abigél és az István, a király.

Peller Károly abban bízik, hogy sokakhoz, köztük sok fiatalhoz is eljut a videósorozat, mely keddenként jelentkezik egy-egy újabb epizóddal.

A Viktória egy gyönyörű történet arról, hogy a szerelem valóban mindent legyőz: háborút, fogolytáborokat, országhatárokat.

Az előadás eredetileg vizsgadarabnak készült egy évvel ezelőtt, közönség előtt most először játsszák majd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A Magyar Pétert támogató véleményvezér tavaly november óta áll az újbudai önkormányzat alkalmazásában.

Újabb beismerő vallomás, erre már reagált a magyar kormány is.

Hihetetlen történet.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.

Zoe Saldaña letaszította a trónról Scarlett Johanssont.

Az AEK Athén magyar játékosával is a pályán óriási fölényben futballozott a két piros lappal zárult kupamérkőzésen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.