Érdekes alkotás A denevér. Vagy A Denevér? Mert ha egy jelmezbálon valaki denevérnek álcázza magát, és aztán ebben a minőségében őt, vagyis azt a konkrét figurát érik atrocitások, akkor nem egy denevérről, hanem a Denevérről van szó, sőt esetünkben Doktor Denevérről. De lépjünk túl ezen a botor fejtegetésen, vannak itt sokkal fontosabb dilemmák! Például, hogy mi is A denevér? Operett vagy opera? Mert amikor nagyoperettnek nevezik egy operaház plakátján, akkor az úgy hat, mint némi mentegetőzés. Ha valaki feltenné a kérdést, mit keres egy operett az Opera (jelen esetben a Magyar Állami Operaház) repertoárjában, akkor lehet arra hivatkozni, hogy de hát „nagy” operett, jelentsen ez bármit is. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a Híres operettek (Kossuth Kiadó) sorozat tizedik kötete csak operettnek nevezi. Az mindenképpen tény, hogy A denevér az ifj. Johann Strauss legjobb alkotása a műfajban, és ez egyaránt köszönhető a jó szövegkönyvnek (ezt azért is fontos kiemelni, mert a zeneszerző nem volt valami szerencsés ilyen szempontból, magyarul: jó néhány művének langyos sikerét vagy éppen bukását pontosan az okozta, hogy sorozatosan mellényúlt, és mondjuk ki bátran, pocsék librettókat választott, amiket nem tudott megmenteni a jó zene sem) és az elbűvölő, életörömtől kicsattanó dallamainak, illetve megejtő zenei ötleteinek.
Van egy mondás, amit A denevér kapcsán szokás idézni. Ez engem mindig elgondolkodtatott, mert sok-sok előadás megnézése/meghallgatása után sem tudom sem elvetni, sem maradéktalanul elfogadni. Egon Friedell osztrák kultúrtörténész szerint A denevérnek – miközben elismeri a librettót és a zenei ötleteket – „nincs hangulata, világnézete pedig végképp nincs […] elbűvölő dallamai pedig nem többek felhordott aranystukkónál”.
Hogy mit értett Friedell világnézeten és hogy egy zeneműnek miféle világnézet volna kívánatos, abba most ne bonyolódjunk bele! Az pedig, hogy nincs hangulata, egyszerűen nem igaz. Nem lehet olyan rossz előadást rendezni belőle, ami agyoncsapja a hangulatát, azt, hogy – bár egy másik élet csábítása sokszor mindannyiunkat megkísért – A denevér egy vidám, játékos, életigenlő darab, ami azt igazolja, hogy minden bonyodalom kibogozható és van megbocsájtás. Hanem az az „aranystukkó” lassan egy évszázada (1927-ben jelent meg Az újkori kultúra története című könyv, amelyből az idézet származik) elbizonytalanítja a vájt fülű közönséget. Amennyiben tényleg „felhordott aranystukkó” az, ami elbűvöli a hallgatókat egy 148 évvel ezelőtti húsvét óta (1874. április 5-én volt a premier a Theater an der Wien színpadán), illetve a magyar közönséget is immár 140 éve (1882-ben a Népszínházban mutatták be), akkor jó vastag és fölöttébb tartós az a bevonat! Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy „a legjobb német operett” (Norbert Linke: Az ifjabb Johann Strauss) 1895. május 10-én bekerült az Operaház repertoárjába, és azóta annyi (sikeres!) felújítást ért meg, hogy szinte képtelenség összeszámolni. Világsikerét pedig számtalan lemezfelvétel és 17 megfilmesítés bizonyítja.
Nézzék meg önök is az előadást, és amikor felhangzik a mindenki által ismert biztatás, hogy „Igyál! Igyál! Igyál!”, akkor emeljék képzeletbeli pezsgőspoharukat A denevér további sikereire!
Borítókép: Jelenet az előadásból – Pompás lakoma Orlovszkij herceg fényes palotájában (Fotó: Magyar Állami Operaház)
