Új nyertese van az Otthon startnak és a vidéki otthonfelújítási támogatásnak
2027-től lehet látványos a változás.
2027-től lehet látványos a változás.

A program keretében a jogosultak legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban, valamint maximum 6 millió forintos, kedvezményes kamattámogatott hitelben részesülhetnek.

Vitályos Eszter új videóval jelentkezett.

Többen vehetnek részt az újranyílt otthonfelújítási programban.

Elkezdődött a regisztráció!

Fiktív számlákkal vett fel pénzt egy bűnszervezet, aztán osztoztak a pénzen.

A hárommillió forintos otthonfelújítási program a legnépszerűbb családtámogatási elem, amely továbbra is igényelhető.

A program indulásától idén május végéig több mint 150 ezer otthonfelújítási támogatási kérelem érkezett be a Magyar Államkincstárhoz.

Már 150 ezer család kapott támogatást, heti háromezer új igénylés érkezik – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

Az állami támogatást felvenni szándékozók 31 százaléka szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Az 53 éves férfi, az egykori líbiai vezető fia lőtt sebek következtében halt meg.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Véget ért az egy hetes vállalás, amit Moszkva tett.

A korábban öt súlycsoportban is világbajnok bunyós úgy érezte, itt az idő megharapni azt a kezet, amelyik korábban segítette őt.

Hamarosan gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni a két Duna-parti település között.

Januárban Oroszország rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállított az európai országoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.