Kilencmilliárdos támogatást kaphatnak az önkormányzatok
Utak, hidak, járdák és intézmények fejlesztésére lehet pályázni július 10-ig.
Utak, hidak, járdák és intézmények fejlesztésére lehet pályázni július 10-ig.
Átmeneti házirendet javasol az újranyíló óvodáknak és bölcsődéknek a Nemzeti Pedagógus Kar.
Az iskolákban ugyanakkor június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend.
Rétvári Bence szerint forráshiány miatt egyetlen dolgozó munkaviszonya sem szűnhet meg.
Nincs jelentős fennakadás a Magyar falu program fejlesztéseinél, egymás után adják át országszerte a beruházásokat.
Azonban kizárólag ügyeleti rendszerben és az egészségvédelmi intézkedések betartásával.
A bölcsődei, óvodai és iskolai ügyeletet az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk – mondta Novák Katalin.
A munkaadók munkahelyi gyermekfelügyeletet szervezhetnek a dolgozóik 20 hét fölötti és 14 év alatti gyermekeinek.
Azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket.
Itthon a hároméves korosztályban 99 százalékos a bölcsődei és óvodai lefedettség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke – írta a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szerdán.
A zuhogó esőben lejátszott meccsen a liverpooliak közül Szalah duplázott, ám a 3-3-as döntetlen miatt a vörösök előnye így is csökkent a Chelsea előtt.
Plakátkampány indul az applikáció időpontfoglalás funkciójának népszerűsítésére.
Két út áll a magyar emberek előtt, most még dönthetnek, hogy melyik úton induljon el az ország.
A brit fegyveres erők akár egy év alatt felmorzsolódhatnak.
Az argentin tangó, a spanyol flamenco és sok más örökségelem mellé került a magyar csárdás.
Az illegális migrációs nyomás az év utolsó hónapjában sem kíméli Spanyolországot. A Kanári-szigetekre kedden is több mint száz migráns érkezett.
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
A magyar bajnok csoportja éléről várja a folytatást.
Vlagyimir Putyin szerint más országok vállalatai gyorsan átveszik a nyugati cégek helyét.
A kommunikációs igazgató három pontban összegezte, hogy mi történt a Magyar Péterrel szembeni személyes konfrontációja során
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.