Újra pályázhatnak az állattartók
Ismét elérhető lesz az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás.
Ismét elérhető lesz az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás.
Az Agrárminisztérium 960 millió forinttal támogatja nemzeti értékeink népszerűsítését.
A tehetségkutató olyan speciális tanulmányi verseny, amelynek során a középiskolásoknak tudományos, innovatív projekteket kell megvalósítaniuk.
Márciusban ismét meghirdeti a népszerű ültetvénytelepítési pályázatot az Agrárminisztérium.
Ebben az évben is rendkívül népszerűek voltak az Agrárminisztérium környezeti nevelési programjai.
Két új pályázatot jelentett be Varga Mihály, leszögezve: „Erős vidék nélkül nincs erős magyar gazdaság!”
10 és 200 millió forint közötti támogatás igényelhető például új eszközök beszerzésére – közölte Varga Mihály.
Petőfi Sándor és korának szellemisége túlmutat saját idején. A pályázat a 2022–23 között tartott Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódik.
Erős vidék nélkül nincs erős Magyarország – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter.
Semmilyen előleget ne adjon a kivitelezőnek! – figyelmeztetett Steiner Attila az óriási napelemes pályázat kapcsán a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán államfő egy védelmi csomag megvásárlásáról készül tárgyalni az amerikai elnökkel.
Mihalecz István elérte a célját a Zetével, az élvonalban tartotta a csapatot.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsba szeretnének bekerülni az osztrákok.
Nem birodalmakat, hanem prosperáló kolóniákat alapítottak.
Kemény hangvételű üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnök Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban.
Veszélyes lehet.
Több evakuációs művelet is folyamatban van a Közel-Keleten a magyar állampolgárok kimenekítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Kemény hangvételű üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnök Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban.
Veszélyes lehet.
Több evakuációs művelet is folyamatban van a Közel-Keleten a magyar állampolgárok kimenekítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.