Zavarosan magyarázkodik Cseh Katalin + videó
Több mint 4,5 milliárd forint európai uniós támogatásról és 300 millió forintnyi állami közbeszerzésről van szó, amit Cseh Katalinhoz köthető cégek zsebeltek be.
Több mint 4,5 milliárd forint európai uniós támogatásról és 300 millió forintnyi állami közbeszerzésről van szó, amit Cseh Katalinhoz köthető cégek zsebeltek be.
Négyszázmillió forint vissza nem térítendő forrásra lehet pályázni, segítve a balkáni országok klímavédelmi vállalásainak megvalósítását.
Minden pályázatot befogadnak, ami a határidőig elkészült és lezárt formában benyújtásra várt.
A gazdaság újraindításával élénkül a beruházási kedv, fél éven belül lesz két további kör, ötven-ötvenmilliárd forintos kerettel – tájékoztatott György László.
A média sok fiatalnak vonzó pálya, a közmédia pedig most lehetőséget kínál számukra, hogy kipróbálhassák, valóban nekik való-e ez az egyedülálló szakma.
A téma kapcsán Dr. Szabó Istvánt, az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettesét, a Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Bizottság tagját kérdeztük.
Bús Balázs, az NKA alelnöke egyik legfőbb feladatának azt tartja, hogy a pandémiát követően minél több helyen helyreálljanak a közösségi élethez és a közösségteremtéshez fontos eszközök, körülmények.
A cél az, hogy az itthon használt biológiailag lebomló termékek közül minél több Magyarországon készüljön – mondta Varga Mihály.
Annyira népszerű a pályázat, hogy hétfőn már a nyolcadik fordulót nyitja meg a minisztérium.
Varga Mihály bejelentette: 540 milliárd forintnyi pályázatot indítanak a vállalkozások fejlesztésére, amely a gazdaság újraindítását szolgálja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Los Angeles FC ellen a klubvilágbajnokság D csoportjában játszott meccsen.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.