Nyomoz a rendőrség a budapesti városvezetés BKV-botránya ügyében
Tavaly novemberben került nyilvánosságra, hogy egy offshore-gyanús cég nyert a BKV buszbérlési pályázatán.
Tavaly novemberben került nyilvánosságra, hogy egy offshore-gyanús cég nyert a BKV buszbérlési pályázatán.
Varga Mihály: Közel ötvenmilliárd forintra bővül az a forrás, amelyből energiahatékonysági beruházásokat lehet megvalósítani.
Közel 13 milliárd forintra pályázhatnak a kutatók a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2021-es kiírásán.
Kilencedik alkalommal hirdetik meg az Országos szűr-, szűrrátét-, nemezkészítő- és szűcshímzéspályázatot.
Jelige: „A humor: mosoly könnyek között”. Azzal a szándékkal hirdették meg a pályázatot, hogy az alkotók műveiken keresztül ellensúlyozzák az elmúlt időszak letargikus hangulatát.
A sorozat részeként jelent meg a Hungarian FolkEmbassy Báthory-Balassi-Bem-Balatonboglár lemeze, valamint Lajkó Félix & Vołosi lemeze, amely mindkét országban elnyerte a Fonogram-díjat.
Mintegy harmincmilliárd forint értékben pályázhatnak a cégek fejlesztési forrásokra.
Több mint ezer tagja van a Zöldóvoda-hálózatnak, vagyis az intézmények mintegy negyede már ökoszemléletben működik.
Gyopáros Alpár hangsúlyozta: az idén a kedvezményezettek körébe belépnek a kisbolttulajdonosok is.
A néptáncos szakemberek több olyan jó gyakorlatot dolgoztak ki, amelyek egyedi szemlélettel, sok tanítási tapasztalattal illeszkedtek a kialakult helyzetbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Pentagon raktárai jelentősen megcsappantak az Ukrajnának átadott fegyverek hiánya miatt.
Az Egy család rövid történetében egy középosztálybeli család élete fonódik össze fiuk rejtélyes új barátjával.
Egyre több elégedetlen vélemény hallható a Ferencváros holland vezetőedzőjének megítélésekor.
Mire visszatérnek, a páros már több mint nyolc hónapot töltött az űrben. Alig egy hétre számítottak, amikor jelentkeztek a Boeing júniusban induló első űrhajós repülésére.
Ez történt a gazdaságban.
A február 9-i koszovói parlamenti választások közeledtével egyre inkább előtérbe kerül Észak-Koszovó helyzete.
A Liverpool nyögvenyelős győzelmet aratott szombaton a Wolverhampton vendégeként.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.