A jövő évi költségvetés a „béke és biztonság” büdzséje lesz
– A cél a magyar családok megvédése – hangsúlyozta Tállai András.
– A cél a magyar családok megvédése – hangsúlyozta Tállai András.

Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője törvénytelennek nevezte a magyar kormányt.

A baloldal csökkentette a pedagógusok bérét, tizenötezer pedagógust bocsátott el, és több mint háromszáz iskolát zárt be.

Napirend előtt felszólal Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló is.

Szabó Tímeának és Tordai Bencének nem először gyűlik meg a baja a szabályokkal.

Az újonc képviselők közül Jámbor András és Bakos Bernadett vagyonnyilatkozata rövidre sikerült.

A döntés értelmében három hónapig lehet még forgalmazni otthoni használatra gyorsteszteket.

A minisztériumok felsorolásáról szóló törvény alapján tizenegy tárcával kezdi meg munkáját az ötödik Orbán-kormány.

Farkas Sándor, az agrárminisztérium államtitkára elmondta, hogy 2027-ig várhatóan 4265 milliárd forint támogatást kaphat az agrárszektor.

2020-ban 11,6 százalék volt a megújuló energiaforrás részaránya a közlekedésben, az unióban ezzel a hatodik legjobb eredményt adtuk.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

A kampányt az a StreetFluence Kftt. bonyolítja, amelynek ügyvezetője érintett a guruló dollárok botrányában.

Nőtt az áldozatok száma.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

According to PM Orban, the ministerial meetings in Brussels have turned into military councils.

Vasárnap Marokkó–Szenegál döntőt rendeznek az Afrikai Nemzetek Kupájában, de botrány árnyékolja be a tornát.

Csak azért nem lehet aranyvécére átszámolni, mert nem tudjuk, hány karátos a mintapéldány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.