Kempingautóval ünneplik a Honda CR-V harmincadik születésnapját
A Honda CR-V Dream Pod a japán kapszulahotelek stílusában két ember életterét biztosítja.
A Honda CR-V Dream Pod a japán kapszulahotelek stílusában két ember életterét biztosítja.

Közúton és terepen ismerkedtünk meg a Jaecoo 7-es szabadidő-autó benzines és plug-in hibrid változatával.

Már forintos ára van az egyedülálló Cybersternek, mellette pedig egy józan, plug-in hibrid SUV is befutott.

A korábbinál 45 százalékkal nagyobb kapacitású akkumulátorral akár 116 km-es elektromos hatótávolságot tud az Audi A5 e-hybrid.

Kortalan formával, élhető műszerfallal és szívómotoros plug-in hibrid hajtással érkezik az új Mitsubishi Outlander.

Nemrég vetélytársak voltak, most testvérek a 3,5 tonna alatti szegmens meghatározó áruszállítói.

A Geely konszerhez tartozó Zeekr márka kínálatát gyarapítja nemsokára a 9X Grand jelzésű óriási szabadidő-autó.

A BYD autógyár a DJI kütyügyártóval közösen kínál drón-dokkoló állomást néhány kínai modelljéhez.

Csaknem ötvenezer hibrid autót, BMW-t és Fordot érintő visszahívási akció lett a következménye, hogy a beszállító hibás akkumulátorokat gyártott.

Új fordulatot vehet az európai járműhasználat az elkövetkező évtizedekben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.