2023 legjobb filmjei – top 10
Kiderült, mit néztek a legszívesebben idén a magyarok.
Kiderült, mit néztek a legszívesebben idén a magyarok.

Hiánypótló alkotás.

A Pókember sztárja határozatlan időre felhagy a hollywoodi filmgyártással.

A Pókember 25 éve sztárja komolyan veszi a szerepre való felkészülést, még egy mixer képzésre is beiratkozott.

Ugyanezen az árverésen bukkant fel a legkeresettebb Superman-képregény, amelyben a szuperhős először mutatkozik be.

Milliárdos bevételt legutóbb a Star Wars: Skywalker kora hozott 2019-ben.

A film két lábbal beleáll abba a bicskanyitogató liberális világba, amelyben élünk. Szépen bemutatja, hogyan működik a fake news, az álhírgyártás.

A Sony Pictures korábbi vezetője nyilatkozott a színész és a Marvel-univerzum közötti megállapodásokról.

Az ifjú Pókember nagyon szeretné megkapni Daniel Craig levetett szerepét.

Új előzetes érkezett a magyar mozikban december 16-án bemutatandó Pókember: Nincs hazaút című filmhez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.