Guardioláék továbbra is gödörben, Londonban is kikaptak
A Tottenham győzelmével a tabella élére állt, míg a City a tizedik helyen szomorkodik.
A Tottenham győzelmével a tabella élére állt, míg a City a tizedik helyen szomorkodik.

Igazi ínyencségekkel tér vissza a Premier League: szombaton és vasárnap is rangadót rendeznek.

A Liverpool támadójáé az egyetlen pozitív vírusteszt az egyiptomi labdarúgó-válogatottban.

Az elmúlt két idény első két helyezettje, a Manchester City és a Liverpool csap össze a PL-ben.

Vezetett az Everton, de Bruno Fernandes duplájával hét perc alatt fordítottak a vendégek.

Ezúttal az Arsenal lett a Manchester United veszte, amely ebben az idényben még nem nyert hazai pályán.

A Manchester United és az Arsenal a tabella második felében tanyázva várja egymás elleni rangadójukat.

A Chelsea és Manchester City könnyedén, a Liverpool nehezen nyert a Premier League 7. fordulójában.

Visszaforgatták az idő kerekét: a Leeds az angol labdarúgó Premier League dobogóján!

A Liverpool holland védője sérülés miatt akár az idény hátralévő részét is kihagyhatja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.