Guardiola kiborult, elképesztő jelenetet rendezett a pálya szélén
A katalán vezetőedző nem bírta elviselni, hogy csapata hazai pályán pontokat veszített.
A katalán vezetőedző nem bírta elviselni, hogy csapata hazai pályán pontokat veszített.

A Chelsea-t követően az éllovas trió másik két tagja sem tudott győzni a Premier League 12. fordulójában.

Nem telhet el hét a Premier League-ben rangadó nélkül, szombat este manchesteri városi derbit rendeznek.

A Tottenham nyerte az észak-londoni derbit, ezzel továbbra is őrzi első helyét a tabellán.

Mikel Arteta vezetőedző jövője szempontjából meghatározó lehet az esti észak-londoni derbi.

Raúl Jiménez David Luizzal ütközött a vasárnap esti Arsenal–Wolverhampton mérkőzésen.
A német edző szerint előfordulhat, hogy az idény végére nem marad tizenegy épkézláb játékosa a kluboknak.

Tartalékos kezdő ide vagy oda, a Rókáknak esélye sem volt a győzelemre a címvédő vendégeként.

Az Arsenal 0-0-s döntetlent játszott a Leeds United vendégeként a labdarúgó Premier League-ben.

A sérülésekkel sújtott Vörösöknek szedett-vedett hátvédsorral kell kiállniuk Vardyék ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.