Tucker Carlson elárulta oroszországi látogatásának okát + videó
Nyitva hagyta az orosz elnökkel való interjú lehetőségét a jobboldali amerikai véleményvezér.
Nyitva hagyta az orosz elnökkel való interjú lehetőségét a jobboldali amerikai véleményvezér.

A fronton harcolók morálja és harci kedve országa és hadserege megbecsülésétől is függ.

Egy fórumon szólalt fel az orosz elnök, ahol elmondta azt is, hogy szerinte az ukrán fegyveres erők valóságos terrorszervezetté változtak

Miközben Németországban tüntetnek a gazdák az állam igazságtalan bánásmódja miatt, a német kancellár még több pénzért kalapozik – Ukrajna számára.

Ez lenne az orosz vezető első útja Észak-Koreába több mint két évtizede.

Így működik az amerikai baloldal pénzéből gyártott hazug háborús propaganda.

A TikToker szerint még ötmillió férfit biztosan találnak, akit a frontra lehet vinni.

Az oroszok elirigyelték Zelenszkij nemzetközi sikereit: új előadással borzolják a tévénézők idegeit.

Az orosz elnök az ukrajnai háború során elesett orosz hősök családjaival együtt vett részt az istentiszteleten is.

„Az amerikai politikusok kezdik megérteni, hogy a tűzszünet vagy a békemegállapodás megkötésének egyik legfontosabb eleme Ukrajna felosztása”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő megerősítette a 2026-os országgyűlési választások hivatalos időpontját.

Kiszivárgott dokumentum több pontja sértő.

Egy év után szólalt meg a különös körülmények között eltűnt nők bátyja.

Az ónos eső miatt a fővárosra és több vármegyére is kiadták a másodfokú figyelmeztetést.

Teljes vezetőcserét készít elő az ukrán energiaügyi tárcánál Kijev.

Kijevben rendkívüli áramszüneteket rendeltek el.

Traktorokkal hajtottak Párizsba, hogy tiltakozzanak.

A beruházás illeszkedik az ország zöldítési stratégiájához.

Senkit sem hagyunk az út szélén, mindenki hozzájuthat a jogos követeléséhez – szögezte le Nagy István

A bemutatókon az alkotók és a főszereplők is részt vesznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.