„Ejtsük ki a Realt, hogy elvihessük onnan Ancelottit”
Ederson szívesen látná az olasz szakembert a brazil labdarúgó-válogatott kispadján.
Ederson szívesen látná az olasz szakembert a brazil labdarúgó-válogatott kispadján.
Sergio Agüero nem türtőztette magát, élő adásban mutatta ki érzelmeit a Real Madrid számára végzetes gólnál.
A hosszabbítás perceiben eldőlt El Clásico komoly indulatokat váltott ki.
A Real Madrid kilencpontos hátrányban várja a spanyol bajnokság 21 órakor kezdődő csúcsrangadóját.
Az edző nagyon bízott benne, hogy a tavaly elveszített döntőt követően idén a végsőkig menetel a csapata a BL-ben.
Három olasz, két angol, egy-egy spanyol, német és portugál csapat a BL-ben a nyolc között.
A Liverpool kettős vereséggel bukott el a spanyol gigász ellen, a Napoli kisöpörte a BL-ből a Frankfurtot.
A címvédő 5-2-es előnyről várja a nyolcaddöntő visszavágóját a csak villanásokra képes angol sztárcsapat ellen.
A korábbi játékvezető szerint Florentino Pérez bezárta őt egy szobába.
Újra győzött a Real Madrid a La Ligában, az Espanyol elleni 3-1-es győzelem létfontosságú volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem bír magával a Tisza Párt elnöke.
Minimális reakciót kapott a Tisza Párt elnökének egy óránál hosszabbra nyújtott, zavaros szónoklata.
Újjászületett a meggyötört magyar nemzet.
A miniszterelnök a közösségi oldalán idézte meg a legjobb pillanatokat.
Az orosz elnök nem viccelt.
„Minden idők legnagyobb Békemenetével a hátam mögött” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsra érkezését követően.
Az ukránok több mint száz drónnal támadtak az éjszaka folyamán.
A magyar csapat először nem tudott nyerni hazai pályán a Bajnokok Ligájában.
Ki nem unatkozott Magyar Péter beszéde alatt? – tette fel a kérdést a politikai elemző.
Az ukrán elnök szerint a háború költségeit Oroszországnak kell állnia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.