Kétezer sofőr szívhatja a fogát, mert tiltott dolgot csináltak vezetés közben
Volt egyéb baj is.
Volt egyéb baj is.
A hírről a belga főváros polgármestere számolt be.
Jelentős rendőri készültség mellett ezrek tüntettek szombaton Londonban és több más brit nagyvárosban a palesztinok mellett.
A francia terrorelhárítási ügyészség terrortámadás miatt indított vizsgálatot.
Úgy tűnik, hogy tehetetlenek a német hatóságok.
A beléptetettek közül a rendőrség ötvennyolc embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Az antifák pár hónapja Budapesten olyan brutális módon vertek össze embereket, hogy többüket kórházba kellett szállítani.
„Mocskos zsidók!” – skandálta a tömeg, a demonstrálók az újságírókat is megfenyegették.
A vevőket biztosítják: a pénzt gond nélkül használhatják az üzletekben vagy akár az ATM-eknél is.
Egy székesfehérvári kutyatulajdonos légpuskalövedékeket talált a kutyái fekvőhelye körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kocsis Máté elárulta, kiket várnak az igazi digitális polgári körbe.
A Hatvany Lajos Múzeum új kiállítása három női alkotó örökségét mutatja be.
Szentkirályi Alexandra szerint csak szét kell nézni Budapest utcáin.
Ezek tényleg semmiből sem tanulnak.
Londonban két tüntetés is zajlott egy menekültszálló előtt, az egyik a migráció mellett, míg egy másik ellene.
Olimpiai bajnokunk tizennegyedszer állt rajthoz a szingapúri úszó-vb nyolc napja alatt, nem jött be a lottó.
Forced conscription in Ukraine is turning increasingly brutal.
Londonban két tüntetés is zajlott egy menekültszálló előtt, az egyik a migráció mellett, míg egy másik ellene.
Olimpiai bajnokunk tizennegyedszer állt rajthoz a szingapúri úszó-vb nyolc napja alatt, nem jött be a lottó.
Forced conscription in Ukraine is turning increasingly brutal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.