Kiderült, milyen bűncselekmény miatt nyomoznak a halálra gázolt kétéves kisgyermek ügyében
. A hatóság közleményt adott ki a szörnyű halálos baleset kapcsán, ám azt nem írták le, hogy milyen bűncselekmény miatt folytatnak eljárást.
. A hatóság közleményt adott ki a szörnyű halálos baleset kapcsán, ám azt nem írták le, hogy milyen bűncselekmény miatt folytatnak eljárást.

A merénylő helyi lakosokat vett célba.

Nem jutottak át a hídon, a rendőrség feltartóztatta őket.

Szombaton tragédia történt a budapesti strandon.

Mindkét embert Esztergom környékén ragadta magával a víz.

A főpolgármestert felelősségre vonhatják, amiért cserbenhagyta a közlekedő budapestieket.

A volt külügyminisztert és feleségét vasárnap támadta meg egy kalapáccsal egy maszkot viselő idős férfi, akit a rendőrség őrizetbe vett.

Az autótolvaj Siófokról Budapestre hajtott.

A meggyilkolt asszonynak a szintén helyszínen lévő, vérző férjét a mentők kórházba szállították, őt rendőrök őrzik.

A nyomozók kéthetes elemző munka során összesen 668 körözési eljárást vizsgáltak ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Viharos széllökésekre figyelmeztetnek vasárnap.

Tudta, hogy a gyors étkezés súlygyarapodáshoz vezethet?

A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Moszkva készen áll a csapásra.

Több hullámban támadták az olajfinomítót.

A TUC elnöke szerint Keir Starmernek sokkal szorosabb kapcsolatokat kellene kialakítania az unióval.

A címvédő a darts-vb második legjobb átlagával rukkolt elő szombaton.

Az oroszok az ukrán fővárost támadták.

Az ukrán elnök szerint sok minden eldőlhet az újév előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.