A Trump elleni vádemeléssel a jobboldali tábor megosztása a cél?
A demokraták Soros ügyészével, Alvin Bragg kerületi ügyésszel osztanák meg a republikánusokat.
A demokraták Soros ügyészével, Alvin Bragg kerületi ügyésszel osztanák meg a republikánusokat.

„Az elnök nagyon hangosan és érthetően fogja azt mondani: nem bűnös!” – fogalmazott Trump ügyvédje.

Felháborító, az Egyesült Államok legsötétebb napja – felháborodottan reagáltak a republikánusok a vádemelés hírére.

A demokraták többsége viszont nem szeretné, hogy Joe Biden induljon újra.

A közvélemény-kutatások szerint két politikus rúghat labdába republikánus elnökjelöltként.

Donald Trump egykori alelnöke kijátszhatja az igazságügyi minisztérium vizsgálatát.

Nikki Haley 2010-ben, 38 évesen lett Dél-Karolina állam első női kormányzója, az ország történetének legfiatalabb állami vezetője.

Az amerikai demokráciát az mentette meg, hogy a republikánus demokraták nagy része hívő ember volt.

Az amerikai képviselőház végszavazáson is megerősítette a Tisztelet a házasságnak elnevezésű törvényt.

Az amerikai elnök leszögezte, hogy készen áll az alsóházi republikánusokkal a közös munkára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

Áldozatvállalásuk nem marad köszönet nélkül.

Olcsó hitel, élénkülő építkezések, mérséklődő albérletárak – már az első hónapokban látványos hatása van az államilag támogatott konstrukciónak.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

A rendhagyó produkciót a hit újfajta megszólításának szánták.

Az 1972-es müncheni olimpián szovjet színekben nyert aranyérmet.

The ice rink set up in front of the Great Reformed Church in Debrecen has been awarded the title of Europe’s Best.

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.