Dolgoznak vagy tanulnak a rabok a magyar börtönökben
Rétvári Bence szerint senki sem tétlenkedik a hazai börtönökben.
Rétvári Bence szerint senki sem tétlenkedik a hazai börtönökben.
Példákkal támasztotta alá az államtitkár, hogyan verné tönkre a baloldal a magyar oktatásügyet.
A visegrádi országok kulturális gyökerei mélyen összefonódnak.
A KDNP politikusa jelezte: nem engedik, hogy Európa magával rántsa Magyarországot.
A Momentum képviselőjét Latorcai János ülésvezető elnök is kiigazította.
A Belügyminisztérium államtitkára jelezte, hogy a baloldal csak a botránykeltésben érdekelt.
A behívó rendszer célja, hogy minél hamarabb kapjanak időpontot a betegek a vizsgálatra.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára emlékeztetett, hogy amikor Gyurcsány Ferenc volt kormányon, vizitdíjat szedtek az emberektől.
Aki a legtöbbet teszi a gyerekekért, az fog a legtöbbet keresni – hangsúlyozta az államtitkár.
A szakmai szervezetek javaslatainak befogadása előzte meg a pedagógus-életpályáról szóló törvénytervezet megalkotását a kormány szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Energetikai együttműködésről tárgyalt a miniszterhelyettes
Nagyon megörültek a segítségnek.
Egy háborúban álló ország csatlakozását erőltetik.
Robbie Keane segítőjének a fiáról beszélt, aki a klub-vb-n gólpasszal debütált a Chelsea-ben.
A tiszás altábornagyra „túl nagy a kabát” .
Csaknem 64 millió hrivnya kárt okoztak.
A Von der Leyen–Zelenszkij-terv elfogadhatatlan.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
A tiszás altábornagyra „túl nagy a kabát” .
Csaknem 64 millió hrivnya kárt okoztak.
A Von der Leyen–Zelenszkij-terv elfogadhatatlan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.