Orbán Viktor: Jövőre a nemzet jövőjéről, hazánk szabadságáról és szuverenitásáról is döntünk
2026 áprilisában a hazának szüksége lesz az erdélyi magyarokra.
2026 áprilisában a hazának szüksége lesz az erdélyi magyarokra.

A kormányfő vörösborral ünnepelte Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díját.

A kormányfő Kolozsváron tartózkodik, ahol pénteken beszédet is mond.

Márk Endre jelenleg a második polgármesteri mandátumát tölti, miután 2024-ben a szavazatok több mint 50 százalékával újraválasztották.

Többéves méltatlan helyzet zárult le – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

A visszaállamosítás és a kilakoltatás ellen tiltakoznak a hívek.

Az RMDSZ elutasítja a kormány tervezetét.

Székelyföldről és a román–magyar kapcsolatokról is beszélt a magyar származású miniszterelnök-helyettes.

Markó Béla a napokban Magyar Péterék gyér érdeklődés mellett zajló táborában tűnt fel.

A Tisza Párt elnöke a magyar emberek akarata helyett külföldi elvárásokat teljesít a Fidelitas elnöke szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

1,2 milliárd euró folyik el migránsok segélyezésére a baloldali vezetés alatt.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.