A tökéletes mérkőzés legyőzte a koronavírust
Novak Djokovics és Rafael Nadal elődöntőjére a kijárási korlátozás sem volt érvényes.
Novak Djokovics és Rafael Nadal elődöntőjére a kijárási korlátozás sem volt érvényes.
Kiélezett küzdelmet hozott a Roland Garros férfi egyes tornájának első elődöntője.
Anasztaszija Pavljucsenkova és Barbora Krejčíková jutott a Roland Garros női egyesének fináléjába.
A Roland Garros utolsó negyeddöntője közben ki kellett üríteni a párizsi teniszstadiont.
A spanyol salakkirály a 2019-es finálé óta tizenegy meccsen keresztül szettet sem vesztett a tornán.
A világelsőségre hajtó teniszezőnek már a pályára lépésért is meg kellett küzdenie önmagával.
A Roland Garros negyeddöntőjében fordult a kocka a két fiatal teniszező párharcában.
Alexander Zverev újabb sima sikerrel odáig jutott Párizsban, mint eddig még soha.
A címvédő lengyel Iga Swiatek továbbjutott a francia nyílt teniszbajnokság női versenyének nyolcaddöntőjéből.
Kétszettes hátrányból, imponáló játékkal fordított a világelső a Roland Garros negyedik fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Azonban nem jutott messzire.
A vizsgálóbizottság felállítását Dömötör Csaba Európai Parlamenti képviselő jelentette be Strasbourgban.
Mindent meg kell adni, amit csak tudunk – mondta a NATO főtitkára Brüsszelben.
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a külföldi katonai attaséknak tartott beszédében erről.
A Liverpool a Southampton otthonában lép pályára szerdán a ligakupa negyeddöntőjében.
Ukrajnában mindennapossá váltak a katonatemetések, a katonaparcellák városnyi méretűek.
Az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa havi 12 629 eurós nyugdíjat kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.