Bondár Anna és Greet Minnen párosa tavaly a szerencsés sorsolást is kihasználva jutott el a Roland Garros negyeddöntőjébe, ahol Jessica Pegula és Cori Gauff állította meg őket. Bondárék előtt idén sokkal nehezebb út állt, mégis újra eljutottak a legjobb nyolc közé. Az idei Australian Open-döntős Aojama, Sibahara kettős után a szintén kiemelt Muhammad, Olmos duót is megverték.
Bondár Anna gyomorrontása a múlté, bejutna a párizsi elődöntőbe
Mintha csak a tavalyi évet látnánk. A Roland Garros negyeddöntőjében a Bondár Anna, Greet Minnen kettős Jessica Pegula és Cori Gauff ellen játszik. A magyar teniszező bízik benne, hogy sikerül visszavágniuk az amerikaiaknak.

– Tavaly 6:4, 4:6, 6:4-re kikaptunk az amerikaiaktól egy óriási meccsen, emlékszem, hogy nagyon jó hangulat volt, szóval van miért visszavágnunk – mondta a magyar teniszező az MTI-nek, aki egyesben is indult az idei Roland Garroson, de az első fordulóban nem tudta borítani a papírformát a román Irina-Camelia Begu (27. kiemelt) ellen.
– A torna előtt beteg voltam, gyomorrontással küszködtem, így kiesett pár nap – árulta el a vereség hátteréről Bondár. – Persze rosszulesett a vereség a román Begutól, de el kellett engednem, most pedig boldog vagyok, hogy rendbe jöttem, és ilyen szépen menetelünk párosban.
A Roland Garros másik magyar érdekeltségű meccsén, vasárnap a juniorok versenyének első fordulójában Udvardy Luca vereséget szenvedett, így kiesett.
További Sport híreink
Borítókép: Bondár és Minnen ismét nagyszerűen szerepel Párizsban (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Red Bull „agyatlanja" rekontrázott, a Mercedesnek szóló újabb szavai kíméletlenek
Oscar Piastri olyat bukott, hogy abból tavaszig biztosan nem áll fel Max Verstappennel szemben.

Véget ért a kétéves „száműzetés”, a magyar teniszező a tornasiker mellett mást is ünnepelhet
A 27 éves sportoló másodszor diadalmaskodott a sorozatban.

Égbekiáltó és megmagyarázhatatlan hibák miatt háborognak a Real Madridnál
Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Robbie Keane kiakadt az M4 Sport riporterére, de mi történt Varga Barnabással? + videó
Önök az internetnek fognak hinni? – kérdezett vissza a Ferencváros trénere.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Red Bull „agyatlanja" rekontrázott, a Mercedesnek szóló újabb szavai kíméletlenek
Oscar Piastri olyat bukott, hogy abból tavaszig biztosan nem áll fel Max Verstappennel szemben.

Véget ért a kétéves „száműzetés”, a magyar teniszező a tornasiker mellett mást is ünnepelhet
A 27 éves sportoló másodszor diadalmaskodott a sorozatban.

Égbekiáltó és megmagyarázhatatlan hibák miatt háborognak a Real Madridnál
Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Robbie Keane kiakadt az M4 Sport riporterére, de mi történt Varga Barnabással? + videó
Önök az internetnek fognak hinni? – kérdezett vissza a Ferencváros trénere.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!